Szívünk parancsa a haza megvédése
Sem a XIX. századi, sem a XX. századi hősök áldozata nem volt hiábavaló.
Tűnjenek el az egykor igényesen megtervezett és felépített házakról a hiánygazdasági időszakok és a vadkapitalista évek gányolt megoldásai. Tűnjön el minden ad hoc formátumú, tiritarka, ordenáré hirdetőtábla, vitrin, kilógó és belógó felirat a házfalakról, elvégre ez nem Kalkutta vagy Kairó, hanem egy decens európai főváros.
Rajcsányi Gellért, a Mandiner.hu főszerkesztője, a Média Építészeti Díjának és a Pulszky Társaság — Magyar Múzeumi Egyesület „Az év kiállítása” díjának zsűritagjának írása az Építészfórum Boldog Budapest-vitasorozatában.
„Oh, mennyi nagy koponya és döntéshozó szerepbe jutott vizionárius tudta az elmúlt egy-két évszázadban tutira, hogy mitől legyen boldog az ember, és miért is kell boldognak lennie, ha belegebedik is. Tudjuk, hogy mi lett e világjobbító, emberjavító, társadalmat mérnökölő eszméknek a végeredménye. Voltak nagyívű várostervezők is, Haussmann bárótól Albert Speeren át Le Corbusier-ig, akik a legkülönbözőbb korabeli ideológiák mentén belekezdtek az organikusan növekedő városok átszabásába, hol használható, hol katasztrofális eredménnyel.
Szóval csínján kell bánni a városok boldogságának meghatározásával. Minél befolyásosabb, minél nagyobb hatalmú figura mond erről okosakat, annál óvatosabbak legyünk vele! Még jó, hogy e sorok írója nem városépítész és nem is politikus döntéshozó, így a legkülönbözőbb megfelelési kényszerek és isteni sugallatú víziók nélkül, ellenben földhöz ragadt, józan parasztként tűnődhet a témáján, miközben hol rendpárti konzervatív, hol javíthatatlanul szabadelvű énje tör elő belőle. (...)
Milyen környezettől lesz boldog az ember a városban?
Legyen rend és rendezettség, közeli nyugi és elérhető nyüzsi, legyen pihenőhely és mozgástér. És zöld, zöld, zöld. És ezek harmonikusan váltakozó elegye. Ezzel a legtöbben talán ki is egyeznénk, bármely városban is lakunk.
Ha boldog városlakókat szeretnének a döntéshozók, akkor ezekre a teljesen hétköznapi igényekre lenne érdemes reflektálniuk, a (város)építészet nyelvére és az adott város sajátosságaira lefordítaniuk és megvalósítaniuk azt.
Rend
Egy mai nagyváros természeténél fogva különböző kultúrák és életmódok találkozóhelye, olvasztótégelye. Persze vannak fokozatok New Yorktól és Londontól Kelet-Közép-Európa ugyan sokszor multikulturális gyökerű (mint Budapest), de manapság már/még meglehetősen egynemű metropoliszaiig (mint, megint csak, Budapest).
A békés egymás mellett élés, illetve az olvasztótégely működőképessége érdekében bizonyos, hogy az alapvető rendet és közbiztonságot fenn kell tartani. Ne alakuljanak ki gettósodások, ne váljanak egyes környékek a bűnözés és erőszak melegágyaivá (ebbéli budapesti problémáink nevetségesen csekélyek mondjuk Chicagóéhoz képest), a törvény és rend betartása mindenkire egyaránt vonatkozzon. Terrortámadások szezonjában minden jóérzésű polgár elfogadja a fokozott rendvédelmi jelenlétet az utcákon. Legyen csak a jog uralmára épülő rend pártján egy város vezetése. Akinek ez nem tetszik, mert gyakorlati vagy intellektuális anarchista, az is örüljön, mert legalább muníciót kap az ellenállás tüzének őrzéséhez.
Rendezettség
Ha az alapvető rend biztosított, akkor ideje körbenézni és felmérni, milyen állapotban is van városunk. A legtöbb konfliktus és megoldandó feladat nyilván ez ügyben vár a város lakóira és vezetőire. Kelet-európai városaink és legtöbb nyugati társuk között a legnagyobb különbség leginkább a rendezettségben tapasztalható. Apró kis feladathalmazt nevezek itt meg: legyenek rendezettek az utcák, házfaltól házfalig, és fölfelé is, a házak talapzatától a tetőkig.
Ha valamibe, akkor ebbe gebedjen bele egy város, izzadjanak vért a döntéshozók, az intézmények, a feladatok végrehajtói, keljen föl munkára az egyes polgár meg az egész szomszédság. A várost rendbe kell hozni. És előtte a fejeinkben is rendet kell tenni, hogy végiggondoljuk, mi mindent kell csinálni városunk rendezéséhez.
Legyen alapos utcaseprés, tökéletesre szervezett hulladékelszállítás, a szemetelők rendszeres elkapása és példás megbüntetése. Jöjjön a kátyús utak, a hepehupás, húgyszagú járdák rendbetétele. Ahol lehet, cseréljék ki az aszfaltot vizet átengedő, de járható felületekre. Kezdődjön a járdák és utcák közötti sávok, oszlopok, virágyások, gyepsávok rendezése, rendben tartása. A járdák menti kidőlt-bedőlt, összegányolt kerítések, falak kijavítása.
És: kezdődjön a homlokzatok rendbetétele a lehető legnagyobb léptékű programok elindításával, ország, város, kerület és társasházi közösségek, tulajdonosok együttműködésével. Ne csak egy-egy ház újuljon meg, hanem egész homlokzatsorok, teljes utcák elejüktől a végükig. Tűnjenek el — talán néhány különleges mementó kivételével — a világháború és '56 óta golyónyomos, évtizedek óta málló, omladozó homlokzatok. Tűnjenek el az egykor igényesen megtervezett és felépített házakról a hiánygazdasági időszakok és a vadkapitalista évek gányolt megoldásai. Lehet, hogy csak gipsz az a kariatida, de álljon újra ott a bejárat fölött. Ne csak félig legyen kovácsolt vas az az erkélykorlát. Tűnjön el az 1992 óta fakuló rózsazsín Sex Shop-felirat meg az 1974 óta nem működő villanyreklám az üres bolthelyiségek fölött.
Tűnjön el minden ad hoc formátumú, tiritarka, ordenáré hirdetőtábla, vitrin, kilógó és belógó felirat a házfalakról, elvégre ez nem Kalkutta vagy Kairó, hanem egy decens európai főváros. Fővárosi vagy kerületi rendeletekben szabályozzák és követeljék meg a legszigorúbban a házakra rakható boltfeliratok, portálok és kirakatok egységes, igényes kinézetét, sorakozzanak harmonikusan az adott utak mentén vagy egész kerületekben. Tíz (!) éve volt nagy dobás néhány grafikustól a belvárosi Kossuth Lajos utca egységes portálarculatának terve — azóta sem történt túl sok minden ezen a téren Budapesten.
A Nagykörúti Portálprogram kiváló kezdeményezés: meg kellene vizsgálni közelebbről, mire jutottak eddig és milyen hasonló kezdeményezésekkel lehetne „legalább” az egész budapesti belvárost rendezni ebből a szempontból. Ha ezek az aprócska kis változtatások megtörténnek, rendezettek lesznek Budapest utcái, és menetelhetünk is tovább a közboldogság felé.
(...)”