Azt magyarázzátok el nekem, hogy van az, hogy valakiről minden kikerülő információt meghamisítanak

Ha ezt nem tudjátok elmagyarázni, akkor azt mondjátok meg, hogy miként akadhat olyan nagykorú, cselekvőképes ember, aki mindezt elhiszi.

Vonultunk, gyülekeztünk, dacoltunk minden tiltás ellenére.
„Aki ismeri ennek a megtiport, kicsiny népnek a történelmét, az tudja, mennyire dacos és földhözragadt... Földhözragadt a szó nemes értelmében: ragaszkodik ősi földjéhez, a sok évszázados hazához. És dacos. Mindig az volt. Dacolt tatárral, törökkel, osztrákkal, orosszal, mikor ki tört a földjére, az anyaországra. Dacolt akkor is, ha egy szál magára maradt. Most sem kétséges: megvédi magát a rá kimért, sorvasztó megsemmisüléstől. Önvédelmi harcot fog vívni, ha arra kényszerül.
A marosvásárhelyi Postarét a székely helytállás szimbóluma. Ezen a helyen végezték ki 165 éve, 1854. március 10-én a Habsburg-ellenes felkelés vezéralakjait, Gálffy Mihályt, Török Jánost, Horváth Károlyt, Benedek Dánielt és Bertalan Lászlót. Ők az ottani »aradiak«. Emléküket másfél százada obeliszk őrzi, alapkövén nyíltól sebzett oroszlánnal, lábai közt a nemzeti lobogóval és a magyar címerrel. Az oszlopon Jókai Mór sorai: »Élni szabadságban, vagy ezért meghalni merészen: ezt hitték, vallták, s haltak érte híven…« Mi itt, a csonka országban is ehhez az eszméhez nyúltunk, ha a szabadságunkért indultunk Rákóczival, Kossuthtal, pesti srácokkal… Ideát is volt tiltás, kordon, karhatalom meg ami lenni szokott ilyenkor, ám vonultunk, gyülekeztünk, dacoltunk. Ahogy most, vasárnap az obeliszknél a mártírjaikra emlékező székelyek is teszik.”