Tartós, de kicsit sem úrias, nehéz öntöttvas.
„Évszázados lábas; valamikor a huszadik század elején még decens zománc díszíthette, egy cseppet sem gazdag konyha büszkesége volt. Ma már csak maga a súlyos, békebeli vas maradt; a lábas meztelen, vastag, fekete teste. Tartós, de kicsit sem úrias, nehéz öntöttvas. Elkerülte hát, hogy előkelőbb réztársaihoz hasonlóan ágyút öntsenek belőle az első világháborúban. Átélte a másodikat is, de még az úttörők vasgyűjtő hevületének sem esett áldozatul. Nem lett belőle sem fasiszta tank, sem népi eke, sem büszke szocialista szerszám elszánt plakátmunkások roppant, optimista markában. Maradt, ami volt: lábas.
Ha beszélni tudna (ez milyen közhelyes, mégis sokszor eszembe jut), elmondhatná, hogy mi minden főtt benne az évtizedek során. Mennyi krumpli és hagyma; a zsírt mikor váltotta fel az étolaj, majd a margarin, hogy aztán megint étolaj, és végül megint zsír kerüljön bele, az éppen aktuális lehetőségeknek és egészségtrendeknek megfelelően. Ma néha olíva is, az olcsóbból. Hogy hányszor jutott hús, és mikor milyen. És hányszor jutott csak korpa, kevés melasszal édesítve. Hogy a krumplileves krumplileves volt benne, mikor éppen jutott krumpli, és a békebeli gyarmatáruboltok és delikateszek fűszerkészlete hogyan apadt el, vált a háborúkban gondosan kimért csipetnyi sóvá, vagy utóbb vegyipari, unalmas generálvegetává.
Sok hétköznapi ebéd, kevés ünnepi fogás. Far-hát gyakrabban, mint mellfilé. Rengeteg bors. Híg és sűrű szaftok. A lábasnak mindegy. Ma is szinte naponta használom. Derekas falai jól tartják a meleget, évtizedek alatt simára kopott alja kevésbé tapad, mint az egy-két évig használható flancos teflonok. Még az indukciós főzőlapon is elrotyog, bár ezt kissé stílustörésnek érzem. És ugyan nem Rolex, nekem valahogy mégis az időt mutatja. Nem a másodperceket persze, inkább korokat. A lábas átível. Gondolom, majd a gyerekeim öröklik. Nem fognak rajta összeveszni, nem ér hetvenmilliót. Tulajdonképpen semmit sem ér. Nem lehet vele rendesen büszkélkedni. Nem kerülnék a lapokba, ha lábast villantok. Meg hát csúnya is. Sötétre égett, ormótlan darab. Öreg, még munkaképes proletár. Talán ha a fejemre tenném, úgy sétafikálnék. De hát minek? Mondom, nem Rolex. Nekem ez jutott. És önmagában ezzel még nem is lenne semmi bajom.”
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
Elképesztőnek tartom, hogy kiutálják egy műsorból olyanok, akik elvileg valami mást akarnak, mint ami most van.
„Szóval, nem terhelném azzal Magyar Péter rajongóit (vagy azok egy militáns részét), hogy eltérő véleményt kelljen hallaniuk, nem terhelném magamat azzal, hogy provokációkra kelljen válaszolnom és a politikai bulvár tárgya legyek.”
A Fidesz mindenkit arra kér, hogy töltse ki a nemzeti konzultációt.
Az ünnepekre fogalmazott meg ajánlásokat a színésznő.
Élesen bírálta a német kormánykoalíciót a volt osztrák kancellár. Nem kímélte a migrációs politikájukat sem.
A főtitkár a védelmi kiadások növelésére, valamint háborús gondolkodásmód elsajátítására sürgette a szövetség országait.
Legalábbis a Dumb és Dumber – Dilibogyók és a Keresd a nőt! szerzőpárosa szerint. Akik a Dear Santa, egy családi vígjáték álcája mögött a sátánból és egy család veszteségéből csinálnak viccet.
