Hahó, épp most fordul hatalmasat a politika!

„Az 1990-es kelet-közép-európai demokratizálódás után legalább két és fél évtized az intézmények jóságába és a politikusok érdektelenségébe vetett hittel telt el. Kelet-Közép-Európa felszabadult a szovjet elnyomás alól, nyugati és keleti politikusoknak egyaránt volt okuk büszkének lenni, s rábízni magukat az új intézményekre.

Gondolhatták, naná, hogy a demokrácia intézményei – mint boldog gondolák – elringatnak majd bennünket az örök Velencében.

De legkésőbb a 2010-es évek elejére világossá vált, hogy a két évtizeddel korábban kialakított intézményi rend és az örök Velencéről szőtt álmok végesek, mégpedig azért, mert jött egy hatalmas kihívás: bevándorló tömeg jelent meg a határoknál, mellyel szemben az intézményekbe és a politikusok háttéralkuiba vetett hit immár nem segített.

E változást mára mindenki látja, de különböző következtetéseket von le belőle.

A baloldali, liberális és zöld pártok Európában és itthon azt, hogy „vissza kell térnünk” az alapokhoz, az európai intézményekhez és értékekhez; e csoporthoz kapcsolódik az európai konzervatív pártok egy része is. A konzervatívok másik része Európában és itthon úgy gondolja, hogy a politika új szakaszba lépett, amikor az intézményes eljárások és a régi egyezkedések már nem segítenek, jöjjenek hát az »igazi« politikusok, akik felismerik, mi a baj. És cselekedjenek.

Míg az első szakaszban szinte nem kell cselekedni, merthogy »maguktól mennek a dolgok«, e második időszakban fétise van a politikai cselekvésnek.

Az az érzésem: ebben a második szakaszban vagyunk, s jó időnek kell eltelnie, hogy a politikát megint unalmas háttértevékenységnek lássuk, amihez voltaképp semmi közünk.”