Mit üzennek a békeidők Európa sírásóinak?
A terrorveszélyt hordozó illegális bevándorlás a legtöbb nyugat-európai helyszínen mostanra gyökeresen átalakította a mindennapokat.
Az európai egységesülést övező lakossági lelkesedés hiányában már a legfontosabb európai „alapító atya”, Jean Monnet is úgy fogalmazott, hogy az uniót az egyenes út helyett cikcakkban és félrevezetések árán építik fel. Ennek megfelelően az „egyre szorosabb uniót” támogató politikusok sok esetben úgy adtak át hatalmat, hogy nem voltak tisztában azzal, mibe is egyeznek bele. Jean-Claude Juncker ezzel kapcsolatos elképzelését korábbi nyilatkozata jellemzi, miszerint „természetes, hogy lesz szuverenitásátruházás. Persze elég intelligens vagyok ahhoz, hogy erre ne hívjam fel a közvélemény figyelmét.” Elnökségét övező egyre erősödő ellenállás, különösen pedig a Brexit ugyanakkor egyáltalán nem adhat okot büszkeségre.
„Jean Monnet, a legfontosabb alapító atyája annak, ami az EU-vá fejlődött, abban hitt, hogy kizárólag egy egyesült Európa biztosíthatja a kontinens békéjét és jólétét. Ugyanakkor egy ilyen uniót övező kellő lakossági lelkesedésének hiányában – Monnet egyik megjegyzése szerint – cikcakkban kell majd felépíteni, nem egyenes úton; lényegében „fű alatt” és félrevezetések árán. Juncker pedig évekkel később úgy nyilatkozott, hogy „természetes, hogy lesz szuverenitásátruházás. Persze elég intelligens vagyok ahhoz, hogy erre ne hívjam fel a közvélemény figyelmét.”
„Egy elgondolásra ugyanakkor nem lehet szuverenitást átruházni. Monnet zsenialitása abban áll, hogy még azelőtt kialakította a kormányzat lényeges részeit – egy apparátust (a bizottság), egy bíróságot és egy parlament előképét – mielőtt bármiféle állam azt egyébként működtetni tudta volna. A bizottság feladata az volt, hogy használja azt a hatalmat, amit kapott, és ezzel még nagyobb hatalomra tegyen szert, gyakran olyan politikusok egyetértő bűnrészességével, akik ugyan ködös formában támogatták „Európát”, de közel sem voltak tisztában azzal, hogy mi is a mélyebb következménye mindannak, amibe beleegyeztek. Juncker egy 1999-es interjújában a következőképpen fogalmazott: „Elhatározunk valamit, megszellőztetjük, és várunk, hogy mi történik. Ha senki sem csinál botrányt, minthogy a legtöbb ember nem érti, mi is lett eldöntve, akkor lépésről lépésre visszük véghez, amíg nincs visszaút.”
( … )
„Juncker egy „roppant politikai” bizottság ígéretével foglalta el a hivatalát, ugyanakkor, bár eldicsekedhet néhány technokrata eredménnyel – mint például az év során Japánnal kötött kereskedelmi egyezménnyel –, a növekvő populista kihívásokkal és legfőképpen a Brexittel övezett politikai eredményei egyáltalán nem adnak okot büszkeségre. Természetesen a Brexit elhárítja az „egyre szorosabb unió” előtt álló brit akadályokat, de ez a már csak a következő elnököt vigasztalhatja. Aterhe mind Junckerre esik.”