A Budapest-Párizs paradoxon

„Franciaország viszont messze van. Mit sem tudhatunk mi bőgatyás, buta magyarok itt a Tisza-parton mindarról, hogy – bár harmadik hónapja ütik-vágják a demonstrálókat – mégis, mi történik a távoli Hexagone-ban. Tehát, húzhatnánk alá kétszer, mint a levezetés után a megoldást: Párizs jóval messzebb van Budapesttől, mint a magyar főváros Párizstól. Így könnyen felállítható a Budapest –Párizs paradoxon. (Paradoxon alatt a matematikában állítások olyan halmazát értjük, amelyek ellentmondásra vezetnek, vagy a józan észnek ellentmondó következtetés vonható le belőlük.) Ugyanez a termékeny ellentmondás áll természetesen a többi távoli, haladó országra is. Arról nem is beszélve, hogy a Budapest-Brüszel távolság (légvonalban 1163,4 km) nyilvánvalóan rövidebb, mint a Brüsszel-Párizs szakasz (264,3 km), hiszen másképpen miképpen is fordulhatna elő, hogy a földrajzilag s az azonos nyelv miatt kulturálisan is jóval közelebb eső Párizs ennyire kiesik a brüsszeli szervek érdeklődési köréből? Összegezve elmondhatjuk hát, hogy 264 nagyobb, mint 1163, és 1260 (Budapest és Párizs távolsága kilométerben) jóval több, mint 1260 (Párizs távolsága Budapesttől). Hiába, no, már Sztálin is megmondta, különleges emberek ezek a kommunisták.

Még ennél is izgalmasabb viszont a másik, szintén könnyen levonható következtetés. Nevezetesen, hogy a rendszer változik, de az Illetékes Elvtárs marad. Olyan, a matematika nyelvénél maradva, mint a számos, fent leírt (színben és megjelenésben) változóval szemben a konstans. Ha az Illetékesnek kellemetlen kérdést tesznek fel, azonnal rávágja a pártszerű választ: kérem, erről én nem tájékozódtam. Ki tudná például megítélni 1956-ot? Ez olyan összetett probléma, kérem. És a jó elvtárs például, ezt igazán megbocsáthatjuk neki, oly járatlan vízügyi kérdésekben. Akkor volt az igazán tájékozatlan az Illetékes e problémák terén, mikor egy egész ország zengte, hörögte, hogy azonnal állítsák le a meghagyott Magyarország talán legszebb vidéke, a Dunakanyar barbár szétverését, kujbisevi erőművé alakítását. S vajon miért is próbált volna ártani a székely véreinket olyannyira féltő, jó magyar elvtárs mindenféle demarssal, kardcsörtetéssel? Nem, inkább hazafias tűréssel koccintgatott Erdély elcsatolására, és szürcsölte „a finom italokat” román elvtársaival december 1-jén a kies Kempinskiben. Küzdeni tudni kell!

Minden más (nem csak matematikai) megoldás oly messze van.”