„hvg.hu: Fel tudja idézni, mit érzett azon a napon, amikor Kurt Waldheim megnyerte az elnökválasztást?
Ruth Beckermann: Waldheim győzelme nem volt nagy meglepetés, ahogy a filmből is kiderül, az emberek többsége mögötte állt. A háborús múltjának a témája valójában a választási kampány idején bukkant fel először, így aztán sok osztrák, aki harcolt a háborúban, azonosult vele. A Wehrmachtban szolgáló emberek egész generációja rá szavazott, még akkor is, ha amúgy nem a pártját támogatta. Összekötötte őket a meggyőződés, hogy ők csak jó katonák voltak, nem csináltak semmit, csak a zsidók, amerikaiak hergelnek Waldheim ellen.
hvg.hu: 1986-ban ott volt a Waldheim elleni tüntetéseken, sőt forgatott is, ezek a felvételek láthatók is a filmben. A győzelme után tapasztalt olyan sokkot, mint amilyet például az amerikaiak egy része élt meg Donald Trump megválasztása után?
R. B.: Nyilván mindent megpróbáltunk, hogy megakadályozzuk a győzelmét, de nyilvánvaló volt, hogy nyerni fog.(...) Ez volt az első alkalom, hogy zsidók nyíltan, a nyilvánosság előtt kezdtek el beszélni a sorsukról. Mindez egészen addig tabu volt, mert Ausztria a német nácik áldozatának tekintette magát – ami természetesen hazugság volt –, de épp ezért nem kerültek szóba az igazi áldozatok, az ellenállók, a zsidók, a romák. Minden el volt fojtva. A választások után viszont az emberek elkezdtek beszélni ezekről a témákról, egy idő után átírták a tankönyveket, és lassan elfogadottá vált, hogy Ausztria is az elkövetők oldalán állt, hogy ugyanazt képviselte, mint a német nácik.
hvg.hu: Mi volt Waldheim vonzereje azon túl, hogy a saját háborús múltjuk miatt sokan tudtak azonosulni vele?
R. B.: Egyszerű: híres volt. Tíz évig volt az ENSZ főtitkára, és az osztrákok nagyon meg akartak bízni benne. A szocialista párt még azt is fontolgatta, hogy nem is indít ellene senkit, mert annyira nyilvánvalóan ő állt nyerésre, amikor elkezdődött a választási kampány. Ő volt az elnöki poszt természetes várományosa, amikor visszajött az ENSZ-ből.