Az elmékbe szemetelni mikor lesz tilos?

A Való Világ kilencet VV Zsuzsu nyeri. Ugyanennek a műsornak egy korábbi játékosból avanzsált háziasszonya élő adásban mondja be, hogy „hát akkor most lássuk, hogy borotválják a puncijukat a villában”.

A minőségibb szórakozásra vágyókat Ábel Anita örvendezteti meg olyan show-val, aminek már bemutatóestjén Falusi Mariannal összekapaszkodva énekelték meg, hogy nem apácák; tárgyalták ki, miért lehet jó öregen szexelni; majd súgták Hajós András fülébe, hogy vigye le a szemetet.

Spitzer „Soma Mamagésa” Gyöngyi pedig még érdekli annyira az embereket, hogy az ország egyik legnagyobb lapja közölje kinyilatkoztatását, miszerint: „én addig tosztam, amíg megváltoztam. Ifjú éveimben még fiatal férfiakat reggeliztem volna. De amióta a méhtisztító szertartásaimon kitisztítottam minden férfit, kivéve a férjemet, én hosszú évek óta mélyülő monogámiában élek”.

Nők, akiket a média – legyen az tévés, internetes, vagy írott – segítségével piedesztálra emel a társadalom, ha csak ideig-óráig is.

Ez pedig sajnos rólunk és éppen annyit elmond, mint őróluk.

Persze ha szivárvány szemüvegen keresztül nézzük a világot, rendben van a dolog: mindenki készítsen, kövessen olyan műsort, amilyet szeretne, akinek meg nem tetszik, ne nézze. A médiában minden szemét ott maradhat.

Ellenben ha nem szeretném mások után felszedni a kutyaszart az utcán, akkor ne mondjam, hogy akinek nem tetszik, ne nézze. Mert a közterület-szennyezés komoly dolog, az közösségi cselekvésért, példás büntetésért kiált, a kutyaszar nem maradhat a köztéren.

A parkokat, a tengereket, az óceánokat tehát ne szennyezzük – igen, ez helyes törekvés –; az emberek elméjét, általánosságban a társadalmi közmegegyezéseket, a közmorált viszont nagyon is szabad szennyezni, mert minden belefér.

Vitathatatlan: az ember gondolkodó lény, akinek van választási lehetősége, nem csupán elszenvedője a vele történő eseményeknek, önmaga bemocskolódásának.

Azonban egy dolgot elfelejtenek a modernkori SzSz-esek (=szivárvány szemüvegesek):

Tanulnia kell arról, mi a helyes és mi a helytelen, mit szabad és mit nem, mi az, ami hasznára válik és mi az, ami nem. Alapvető erkölcsi alapelvekről és eszmerendszerekről kell hallania, azokat magáévá tenni vagy azoktól eltávolodnia. Döntenie kell önmagáról: milyen ember szeretne lenni? Ez az identitásválság, amit szerencsés helyzetben kamaszkorban többnyire magunk mögött hagyunk.

A ma a nyugati világban uralkodó ideológia azonban rendesen alávág az elmélet megvalósulásának: harsogva hirdetik, hogy mindenki találja meg saját identitását, azonban úgy képzelik, ez egy önálló folyamat.

Szabadságot adnak, mikor milyen mértékben. Említhetünk például családokat, ahol a gyerek nemét veszik el még csecsemőkorban, vagy országokat, ahol az apa és az anya, a férfi és a nő fogalmát bontják meg törvények segítségével. Szabadságnak nevezett légüres teret adnak a gyereknek, a fiatalnak, amit elméletileg betölthetnek, ahogy szeretnének – gyakorlatilag meg magukra hagyják őket, oldják meg a légüres tér belakását, ahogy tudják.

Aztán persze minden szeretetükkel és támogatásukkal ott állnak és nagyon drukkolnak, hogy szemük fénye mihamarabb felérjen a csúcsra.

Az érintett gyerekek aztán megpróbálnak felmászni, kapaszkodni Zsuzsukba és Mamagésákba. De említhetjük Viszkok Fruzsit, Daisy Kalant és Rubint Rékát, akár lányával, Schobert Lalával Larával együtt is – hiszen tömegek követi őket különböző közösségi oldalakon.

Mert ők Valakik, akikre fel lehet nézni, vagy akár lenézni rájuk. Mert a mai tömegek hozzájuk tudják mérni magukat. Mert ők lettek az új mérték.