Lehet ám kérni is az amerikaiaktól, nem kell nekik behódolni

A hír az, hogy nyolc év után újra Budapesten járt az amerikai külügyminiszter. De mi van, mi lehetett a látogatás mögött?

Valószínűleg az, amit Pompeo amerikai külügyminiszter ki is mondott: Amerika eddig adottnak vette a térséget, de rájöttek, hogy bizony itt is vannak sajátos érdekek, és mások is érdeklődnek a régió iránt.

De ez a minden oldalról megnövekedett érdeklődés egy olyan ország számára, mint a miénk, nem feltétlenül rossz, mert ilyen helyzetekben tudjuk érdekeinket érvényesíteni.

Minden kétoldalú viszony, még a legaránytalanabb is, kétirányú utca. A magyar-amerikai viszony sem csak az amerikai elvárásokról és érdekekről szól, hanem a magyar elvárásokról és érdekekről is. Ez az első dolog, amit Magyarországon – elsősorban a liberális és baloldali elemzők, politikusok – el szoktak felejteni.

A másik toposz, ami viszont inkább a jobboldalra jellemző, hogy

az Egyesült Államok külügyi apparátusában ugyan vannak olyanok, akik nem szimpatizálnak Magyarországgal, de ez nem egy megváltoztathatatlan, állandó tényező.

Washingtonnal lehet és kell is beszélni, Amerika meggyőzhető. Hallgatással nem lehet eredményt elérni, újra és újra el kell mondani, nekünk mi és miért fontos, de olyan nyelven, hogy megértsék. Ezért fontosak az ilyen magas szintű találkozók. 

A harmadik toposz kapcsolódik az elsőhöz, és megint elsősorban a liberális fejekben okoz zavart: eszerint a kétoldalú viszony alapja az értékelvűség, Washington számára a magyar demokrácia állapota a fő mérce.

Abban van igazság, hogy a legtöbb mai és múltbeli nagyhatalomhoz képest az USA számára fontosabbak az értékek, de arról már alapos vitát lehet nyitni, hogy az Egyesült Államok ma minden tekintetben akar-e és tud-e példa lenni. Ugyanez igaz a korrupció kérdésére is. Az elég visszás, hogy akkoriban, amikor nyugati cégek nem kevésszer korrupció révén jutottak jelentős magyar állami vagyonhoz, ez a kérdés valahogy nem merült fel.

Az értékelvűség tehát erősen képlékeny terület önmagában is, az meg különösen kérdéses, hogy az értékek hangoztatása mögött mikor állnak valós aggodalmak, és mikor érdekek. Ezt a toposzt jobb inkább mellékszálként, sőt tárgyalástechnikai kérdésként kezelni, mint kulcsfontosságú tényezőként.

A fő kérdés Washington számára az, hogy miként viszonyul Magyarország az amerikai érdekekhez, Budapest számára pedig az, hogy amerikai részről mennyire veszik figyelembe Magyarország érdekeit. 

Ezeket kell vizsgálni a mai események értelmezésekor. Milyen érdekellentétek, véleménykülönbségek lehetnek az USA és Magyarország között, és meg lehet-e azokat oldani úgy, hogy az mind a két félnek adjon valamit?

és mind a két területen gesztusokat várnak Magyarországtól. De közben Magyarország is akar dolgokat az Egyesült Államoktól, például, hogy hasson Ukrajnára új, diszkriminatív törvényhozása kapcsán.

Trump elnök alatt a gazdasági érdekek különösen kiemeltek. Azt pedig látni kell, hogy Magyarország NATO-csatlakozása óta kevés amerikai fegyvert vett. Ebben nemcsak Románia és Lengyelország jár messze-messze előttünk, hanem Szlovákia is. Lehet felháborodni, hogy ez miért mérce, de akkor is az.

Amerikában érezhetik úgy, hogy bár Magyarország védelmi garanciákat kapott, szövetséges lehetett, mégsem költött eleget saját védelmére, ezen belül pedig amerikai fegyverzetre. Neheztelhetnek azért külön is, hogy a Zrínyi 2026 eddigi beszerzéseiből az amerikai vállalatok kimaradtak. Hiába költ Magyarország egyre többet honvédelemre, ebből eddig csak európai cégek részesültek.

A geopolitikai versengés a gazdaság mellett a biztonságpolitika területén is kiéleződött. Az USA az utóbbi időben két igen jelentős kihívással szembesült. A maga szintjén ugyan, de Magyarország mindkettőben érintett. Egyrészt Kína kinőtte magát, és elkezdte határozottan érvényesíteni érdekeit a gazdaság után immár a kül- és biztonságpolitikai területen is. A Dél-kínai tenger és Tajvan közvetlen amerikai-kínai összeütközési terület, ahol katonai feszültség is van. A kínai gazdasági nyomulás mögött is ott áll immár a politikai befolyásszerzés vágya. Pekingnek például hatalmas befektetései vannak Venezuelában, behatolt Európába, és úgy tűnik megverte a Nyugatot Afrikában.

A másik kihívás Oroszország. Ami 2008-ban Georgiában vagy 2014-ben Ukrajnában történt, azt pusztán orosz agresszióként értékeli az amerikai fővonal. Bár Moszkva felelőssége nem kérdés, a valóság sokkal kevésbé fekete-fehér.

Oroszország és Kína „helyrerakása” tehát immár kimondott cél, a két keleti nagyhatalom az USA számára gyakorlatilag politikai, gazdasági és katonai ellenfél, sőt ellenség. 

Magyarország számára viszont mind Kína, mind Oroszország fontos partner, elsősorban gazdasági szempontból. Ha a külkereskedelmet nézzük, először is a magyar exportot, Kína és Oroszország együtt már fontosabb partner, mint az USA. Import tekintetében pedig egyenként is nagyobb partnerek Amerikánál. Ez Oroszország esetében ráadásul elsősorban az energiahordozók behozatalát jelenti, ami stratégiai kérdés.

Kétségtelen, hogy az import biztonsága magyar érdek, minél több a forrás, annál jobb, az USA pedig részben ma már képes lenne kiváltani az oroszokat, és nemsokára ott lehet majd a piacon a román gáz is. A kérdés azonban az, hogy milyen áron? Kevés magyar fogyasztó fogadna el gázáremelést azért, hogy ne csak az oroszoktól függjünk ebben, hanem az amerikaiaktól és a románoktól is. Az ár Magyarország számára döntő,

ha drágábban veszünk Romániától vagy az Egyesült Államoktól? Mit kapunk cserébe, ha lemondunk kínai befektetésekről?

Kína, de még inkább Oroszország esetében vannak a gazdaságon túlmutató kérdések is. A stratégiai, geopolitikai feszültség ma már kemény katonai szembenállást jelent, amit felvállalni egy ország számára sem kis döntés. Tegyük fel, Magyarország beleáll keményen az oroszellenes frontba, az USA, a baltiak, Lengyelország, Ukrajna és Románia oldalán.

Mit kapnánk ezért cserébe? Az, hogy milyen katonai beruházások valósulnak meg Magyarországon, és kétoldalú egyezménnyel mit engedélyez Budapest az amerikai hadseregnek, szintén ide tartozik.

de van a kérdésnek gyakorlati és szimbolikus fontossága is. Nem mindegy, milyen gyorsasággal haladhat át egy amerikai egység magyar területen. Nem mindegy, a kecskeméti repülőtéren milyen fejlesztések történnek, mire lesz képes a jövőben. Itt is az a kérdés, hogy a magyar szuverenitás csorbul-e, és ha igen, mi az ellentételezés. A magyar katonai infrastruktúra fejlesztése például az tud lenni.

Ha a mai tárgyalásokat nézzük, legalábbis azt, ami tudható róluk, akkor látható, hogy a magyar fél tett gesztusokat. A két ország védelmi együttműködési kereteit rögzítő megállapodás hosszú tárgyalássorozat után került végre az elfogadás közelébe.

Az pedig, hogy az új, közepes hatótávolságú légvédelmi rendszer beszerzéséről amerikai kontextusban esett szó, biztos jelzés arra, hogy végre az amerikai hadiipar is nagyobb magyar megrendeléshez fog jutni.

Ez nem feltétlenül az jelenti, hogy a gyártó maga is teljesen amerikai. Az egyik lehetséges befutó a most rendszerben álló orosz KUB kiváltására a norvég-amerikai Kongsberg-Raytheon gyártotta NASAMS 2. A NASAMS 2 egy jó, de megfizethető légvédelmi rendszer, ami egyébként Washington egyes objektumait, például a Kapitóliumot is védi. A rendszer amerikai radartechnológiára és azokra az AIM-120 AMRAAM rakétákra épül, amiket egyébként a Magyar Honvédség már használ a Gripeneken. De lehet más amerikai rendszer is a befutó, a Zrínyi 2026 okozott már meglepetést korábban is. Az azonban

Bár a sajtótájékoztatón nem hangzott el, nem lehet kizárni, hogy az Egyesült Államok kap még komoly megrendeléseket a Zrínyi 2026 végrehajtása során. Gesztus a magyar kontingensek bővítése Koszovóban és Afganisztánban is – bár ez egy olyan terület, amelyen Magyarország mindig is erőn felül teljesített, és megbízható NATO-szövetséges volt. 

Amerikai oldalról is voltak pozitív gesztusnak tekinthető megnyilvánulások, már maga a látogatás is az, a korábbi gyakorlathoz képest. De az Ukrajna kérdésében tett Pompeo-megjegyzés csak mérsékelten biztató. Az a kijelentés ugyanis, hogy „nem szabad engedni, hogy Putyin kerítést húzzon barátok közé a NATO-ban”, téves előfeltevésen alapul. Ezt a kerítést nem Oroszország, hanem maga Ukrajna húzza.

Amióta Ukrajna a nyugati integráció útjára lépett, a kárpátaljai magyarság helyzete drámaian romlott. Elég érdekes lenne Kijevet úgy támogatni, hogy közben szinte teljesen felszámolják a magyar iskolarendszert és sajtót. 

A felek láthatóan nem jutottak egyetértésre Oroszországot és Kínát illetően sem. Magyar részről joggal. A helyzet az, hogy Magyarországot nem fenyegeti úgy Oroszország, nyersen és közvetlenül, ahogy Ukrajnát, a baltiakat vagy a román célokat Moldova tekintetében. Ami az ukrán esetet illeti, nem látszik, hogy az amerikaiak értenék:

Az az érvelés meg egyszerűen hamis, hogy ha nem állítjuk meg az oroszokat Ukrajnában, akkor mi leszünk a következők. Közvetlen orosz fenyegetés nincs és nem is lesz, azért, mert Oroszország messze nem olyan erős, mint amilyennek lefestik. Még Ukrajna is nagy falat ma már Moszkvának, nem hogy a teljes Baltikum és Közép-Európa együtt. Miért álljon ki tehát Magyarország egy olyan ország mellett, amelyik nem vesz figyelembe egy alapvető magyar érdeket? Nem, nem ukrán belügy a kárpátaljai magyar iskolarendszer, legalábbis nem nagyobb belügy, mint hogy minek hívja magát Macedónia.

A Pompeo-látogatás, és az, hogy az USA magas szinten meghallgatta a magyar érveket, önmagában pozitív. Az amerikai kapcsolatrendszer Magyarország számára kiemelkedő fontosságú. De a magyar érdekeknek is érvényesülnie kell. Washingtonnak hozzá kell szoknia, hogy Magyarország a „valamit valamiért” elvet követi, egy fotó a Fehér Házban, egy kézrázás önmagában nem tétel. A tétel az, ha az USA is ad valamit.

Azt pedig lassan az Egyesült Államoknak is meg kellene értenie, hogy

méghozzá úgy, hogy a magyar megmaradást nem fenyegetik sem Ukrajnában, sem Romániában, sem máshol. Moszkva már rég megértette a kérdéskör fontosságát, ha másra nem, erre érdemes lenne figyelniük. Talán a tárgyalások már meghozták az áttörést, de ha nem, nem kell feladni. Csak az ér el eredményt, aki védi az érdekeit, megharcol értük. Tegnap a magyar külpolitika láthatóan így tett.

(Fotók: MTI)