Töredék Tandorinak

„Te már fuldoklasz bennem, aki még
tér voltam nélküled, tér, önmagányi.
Most már csak a tiéd: a te
fuldoklásod lélegzete.”
(Te már fuldoklasz bennem)

Nyolcvanévesen hunyt el Tandori Dezső. Interjúkban többször elmondta, az abbamaradás, félbehagyás, az alkotás bevégezetlensége foglalkoztatta. Fanyar irónia, hogy az életmű mégis kerek, mégis egész lett.

Pályája Nemes Nagy Ágnes, Pilinszky János, Mándy Iván árnyékában indul, költészetének első hajtásai az újholdas nemzedék megkésett darabjainak is tekinthetők. Hangja már ekkor is önálló, és a nagyközönség hamar befogadja az önmarcangoló, koravén strófákat.

A Töredék Hamletnek-debütre a kritika is felkapja fejét, látják benne Kosztolányi analitikusságát, Villon iróniáját, József Attila szép reményvesztettségét. De Nagy László sem idegen világ, elég, ha csak beleszimatolunk az első ciklusba:

„Ki szedi össze váltott lovait,
ha elhulltak, ki veszi a nyakába?
ki teszi meg mégegyszer az utat
értük, visszafelé, hiába?”
(Hommage)

Ez a tandoris dilemmatikusság, létértelmező és létet megkérdőjelező játékosság később sem halványul. Mondjuk, üssük fel a 84-es Celsiust. Igen, azt a Celsiust, ami az ókori formákat babitsi könnyedséggel sorjázza:

„A gesztenyesor lombja ritkul,
Kivöröslik egyre korábban,
Nem tudni, mit ad vele titkul,
Kora-avart őröl a lábam,
Nem tudni, mivel a nyomában,
Meddig az innen, hol a túl,
Mi van külön, mi általában –
Milyen örök a régi új.”
(A régi új)

Meg szokás jegyezni, megteszem én is, Tandori poeta doctus, de nem a hivalkodó fajtából. Minden antik strófatípust ismer, könnyűszerrel hangol a gondolatra. A Tandori-galaxist pedig az utalások, allúziók, kikacsintások sűrű sokasága fonja át, szinte a világirodalom minden szegletét megidézi.

Ám nemcsak poézise sokszínű világ, ő maga is az. Írt, rajzolt, és olykor előadott. Vallotta, hogy aszkézis kell az íráshoz, a rajzhoz pedig elengedettség...

Az életút lefutott, az elszámolás első dalai az Aztán kész kötetben kaptak helyet. Itt mintha a költő lerántaná a leplet már jól ismert titkairól, a mesterekről, akik jelzőfényként villantak fel a dús pályaív különböző szakaszain: Mándy Iván, Weöres Sándor, József Attila, Krúdy Gyula, impozáns névsor.

Ja igen. Úgy mellékesen a több tucat regény, esszé, regényesített elmélázás is Tandori. Az köztudott pedig, hogy a gyermeki lélekhez csak a legnagyobbnak tudnak eljutni.

Isten nyugosztalja.

„Amit csak az eszeddel tudsz: idő jön,
 ahonnét csak azt a pillanatot
akarnád, amid volt már, s hogy ne tűrjön
 mást – mily áhítás! hogy is akarod
elhinni, van ilyen… és az mi lenne?
 Áthullás más szerepbe.

Nincs kijárat. Se vissza, sem előre,
 Akárhogy döntesz. Elmégy – vagy maradsz.
Bizonyosság a szétmálló jövőbe,
 amit – mert vissza nem térhet – feladsz?
Elmúlni – és ha nem hiszed? Mi lenne?
 Át a szereptelenbe.”
(Hogy nincs kijárat)