Vaszilij nem akadékoskodott, szófogadóan bűnösnek vallotta magát. Csaknem hét évet töltött börtönben, »Vaszilij Pavlovics Vasziljev elítélt« álnéven.
Mire kiszabadult, a hatalmi harc lezárult – mint tudjuk, Hruscsov győzelmével. A túlontúl veszélyes és ravasz Beriját, híven a sztálini hagyományokhoz, kivégezték. Molotov és Malenkov viszont »más fontos megbízatást« kapott a párttól, a külügyminisztert Ulánbátorba küldték nagykövetnek, a kormányfőt Kazahsztánba, egy vízerőmű igazgatójának. Ebben rejlett Nyikita Szergejevics és a XX. kongresszus nagy újítása: a kegyvesztettséget meg lehetett úszni ép bőrrel. A Dzsugasvili fiú is túlélte, de szánalmas állapotban. Veszélytelen volt a külvilágra, a vodkát pusztította és önmagát. A »kis Sztálin« egy parányi moszkvai lakásban, majd egy kaukázusi üdülőhelyen, végül a távoli Kazanyban töltötte egyhangú végnapjait. Az utolsó kopejkáig elitta 300 rubeles nyugdíját, amit a központi bizottság nagyvonalú döntésére folyósítottak neki. Hatott a töményen adagolt etanol, a szomorú agónia nem tartott sokáig. Az egykori rettegett zsarnok szerencsétlen fia 1962. március 19-én halt bele az idült alkoholizmus szövődményeibe, két nappal a negyvenegyedik születésnapja előtt.”