Pletykálunk-e arról, akinél „becsúszott" a baba, vagy megszóljuk-e azt, aki szerintünk túl sok gyereket vállal? Ajándékként tekintünk-e a gyermekre, vagy olyasvalamiként, ami jár nekünk?
„A lelki adoptálás mindennapi imájával valamennyien támogathatunk egy-egy gyermeket élete első kilenc hónapja során, ahogyan esetleg épp nehézségeket megélő szüleit is. Ha közösségben szeretnénk elkezdeni az imát, figyeljük a www.lelkiadoptalas.hu oldalt, ahol értesülhetünk a meghirdetett új alkalmakról, vagy saját fogadalomtételt is szervezhetünk templomi közösségeink körében. A különféle életvédő szervezeteken keresztül (például Együtt az Életért Egyesület) gyakorlati módjai is vannak a válságban lévők segítésének. Arra bátorítok mindenkit, hogy az egyházközségek, a helyi karitászcsoportok révén is támogassák az új gyermekek érkezését és a válságban lévő várandós nőket, családokat. Bátran szervezzenek gyűjtést kifejezetten fiatalokat segítő és életmentő céllal.
Elképzelhetetlen szenvedésen mennek keresztül azok az anyák és apák, akik természetes vetélés vagy egy későbbi tragédia következtében elveszítik a gyermeküket. Ahogyan azok is, akik az abortusz később megértett veszteségét élik át. Az abortusz bűne sok esetben csak utólag tudatosul az anyában vagy a szülőkben, mindenkiben máskor. Az emiatt érzett bűntudat gyakran a szentgyónás és a feloldozás után sem múlik el. A Ne sírj, ne bánkódj! lelkigyakorlat azok gyógyulását segíti, akik halvaszületés vagy természetes vetélés során vesztették el magzatukat. A Ne félj, nem ítéllek el és a Ráhel szőlőskertje lelkigyakorlat pedig az abortusz által érintett emberekhez szól. (...)
Magyarországon jelenleg minden negyedik megfogant magzatot abortálnak. A bennünket szerető, teremtő mennyei Atya tervével biztosan nincs összhangban a hazánkban elvégzett évi harmincezer abortusz, illetve a lombikban létrehozott embriók lefolyóba öntése. (Ezt a saját szememmel láttam egy lombikklinikai körbevezetésen.) Isten mind a harmincezer gyermekét és a lombikban létrehozott »szám feletti« embereket is ugyanúgy szereti, ahogyan minket, a már világra jött embereket.
Ha fontosnak érezzük az élet védelmét, akkor először is önvizsgálatot kell tartanunk. Tisztán élünk-e? Segítjük-e a környezetünkben lévő gyermekes családokat? Pletykálunk-e arról, akinél »becsúszott« a baba, vagy megszóljuk-e azt, aki szerintünk túl sok gyereket vállal? Ajándékként tekintünk-e a gyermekre, vagy olyasvalamiként, ami jár nekünk?
»Nyisd ki a szádat ahelyett, aki néma, a gyámoltalanok ügye védelmében« (Péld 8,9). Ezt annak biztos tudatában tehetjük meg, hogy nem vagyunk egyedül, hiszen Isten hív bennünket erre a szolgálatra. Bízd az »Úrra, ami tennivalód akad, akkor a terveid valósággá válnak« (Péld 16,3). Ha őrá támaszkodunk, valóság lehet az is, ami most még lehetetlennek tűnik. Például az abortuszmentes Magyarország.”
Számára nem volt megbocsátás, ellentétben másokkal, így például Szabó István rendezővel, aki hosszú időn keresztül gyártotta a terhelő tartalmú jelentéseket. Balogh Gábor írása.
Szoboszlai Zsolt és Stefan Gyökeres döntései meghatározták fiaik pályafutását.
„Gondolta volna, hogy ilyen rendes ember lesz belőlem?” Talán ennél szívmelengetőbbet nem is hallhat egy cigány szegregátumban szolgáló szerzetesnővér. A Szent Ferenc Kisnővérei közösség tagjai néhány évtizede a legkilátástalanabb helyzetben élők mellé szegődtek, s azóta minden csillogó koromfekete szempárból maga Krisztus néz vissza rájuk. A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Arlón jártunk.
A gödi Búzaszem iskolában évek óta a táskák mélyén lapulnak az okoseszközök. A tanulóknak egészen nyolcadik osztályig még odahaza sincs megengedve a használatuk. Helyette néptánc- és népzeneórákat vesznek, cserkészkednek, a fiúk még a szablyavívás fortélyait is elsajátíthatják.
Hogy a politikában az igazság a legveszélyesebb fegyver, azt két igazságbeszélő sorsa bizonyítja: Csurka Istváné és Gyurcsány Ferencé.
Fontosnak tartjuk, hogy minden élethelyzetben segítsük a magyar családokat.
Viktor Medvedcsuk szerint az ukrán elnök kompromisszumképtelensége csak súlyosbítja Kijev helyzetét.
Név szerint mindig más, mint név nélkül.
