Egy marxista mém újjáéledése

„Először is, nagyon kevés olyan település van Magyarországon, ahol csak egy munkáltató lenne (talán nincs is). Nagyon sok munkát kereső valóban nem mobilis, vagy aránytalanul nagy gondot jelent a kimozdulás, de azért nagyon sok munkavállaló mozog, keresi a jobb élet lehetőségét. Az utóbbi években 600 ezer munkavállaló hagyta el az országot jobb munka reményében. Többszázezer munkavállaló váltott régiót, költözött el olyan településekre, ahol több a munkalehetőség, mint eredeti otthonában volt.

Sok százezren ingáznak naponta lakóhelyükről más településekre jobb munkahely reményében. Sok vállalat 20-30%-os fluktuációval küszködik, mert az elégedetlen munkavállalók fogják a kalapjukat, s máshol keresnek jobb munkahelyet. S ha a potenciális munkavállaló nem lenne mobilis, akkor maguk a munkaerőhiánytól szenvedő nagyvállalatok egymással versengve segítik a munkát keresők mobilitását: munkáslakásokat építenek, átköltözési és letelepedési támogatást adnak, hozzájárulnak az ingázási költségekhez, ingyenes buszjáratokat szerveznek akár 50-60 kilométerre levő falvakba is, csak hogy legyen munkáskéz a gyárakban.

Az élet nem habostorta – ahogy azt Virág elvtárs egy hivatalból nem kizsákmányoló, marxista alapokon alapuló rendszerben megállapította, ahol fallal védekeztek a munkavállalók kimenekülése ellen. A kapitalizmus sem habostorta, de nem »verem«. Nem jelent röghöz kötöttséget. Sőt. Nyitva állnak a határok a minden irányú mobilitásra, s nagyon sokan élnek is vele.

Kapelner érvelésének másik oldala is sántít. A helyzet ugyanis az, hogy a statisztikák szerint, pont a nemzetközi vállalatoknál, az olcsó munkabéreket kihasználó, nemzetközi piacra termelő vállalatoknál jobbak a munkafeltételek, magasabbak a bérek, s nem a hazai piacra termelő, helybeli – s ezért kevésbé mobilis – vállalatoknál. Pont a cikkben negatív hangsúllyal nevesített német autógyárak kínálják a legjobb munkafeltételeket, náluk vannak a legerősebb szakszervezetek.”