Olyan nemzetért, amelynek tagjai nem állandóan a múltba tekintenek.
„Hosszú évek óta figyelem, ahogyan a tízmillió történész országában lényegében minden múltbéli eseményről hajszálpontos ismereteket közölnek olyan emberek, akik máskülönben a bécsi béke évszámát összekeverik a kiegyezésével. Ami nem volna baj, tudatlannak lenni nem szégyen, kölcsönös a tehetetlenségi érzés, a történész meg nyilván nem tudja megbütykölni a kocsit, a furnérlemezt is csak forgatja a kezében, ahelyett, hogy valamilyen hasznos műveletet végezne rajta. A baj az, hogy a tudatlanok, akiknek nincsenek kétségeik, matematikai szükségszerűségként beszélnek nagyon is relatív megítélésű, komplex történelmi eseményekről.
Soha nem fogadtam el, hogy az ostobaság ellen ne emeljük fel a szavunkat, ha az magyar emberek, a politikai közösségünk tagjainak köréből származnak. Ellenkezőleg: úgy gondolom, hogy felemelni a szavunkat kötelességünk. Még akkor is, ha a fenti sorokat sértésnek tekintik azok, akiknek nem dolguk a magyar történelem bonyolult összefüggéseinek tételes vizsgálata, de önkéntesként harcolnak az »Akadémia« ellen.
Én most tehát jelen időért fohászkodom. Hogy el tudjuk engedni a múltat, és végre magunkkal foglalkozzunk. Boldog országban élnénk, ha a pozsonyi csatáról a történész referálna, nem pedig a hidegburkoló. De olyan történész legyen, aki nem foglya a saját mítoszának, és hasonszőrű társaival nem rontja az alkotó légkört már évtizedek óta. Jelen időért fohászkodok tehát, olyan nemzetért, amelynek tagjai nem állandóan a múltba tekintenek.”
A nagyszabású régészeti feltárás olyan valóságot villantott föl, amiről a kutatók nem is álmodtak. Luxuscikkek, gazdagság és hatalmas város képe bontakozott ki a szakemberek szemei előtt.
Számára nem volt megbocsátás, ellentétben másokkal, így például Szabó István rendezővel, aki hosszú időn keresztül gyártotta a terhelő tartalmú jelentéseket. Balogh Gábor írása.
Ha száz év múlva megírják az ezredforduló utáni két évtized történelmét, akkor annak a középpontjában nem politikusok vagy ideológiák lesznek, hanem a technológiai forradalom, és annak hatása a társadalomra.
Hogy a politikában az igazság a legveszélyesebb fegyver, azt két igazságbeszélő sorsa bizonyítja: Csurka Istváné és Gyurcsány Ferencé.
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
Az angol beteg című film magyar főhősének valódi élete lenyűgöző, interaktív albumot ihletett: tartalmában és esztétikájában is méltó ajándék kerülhet a karácsonyfák alá.
A magyar párton fog múlni Románia fejlődése is.
Magyarországon ilyen nem fordulhat elő.
