Korona, PestBuda, nyelvünk és költészetünk – 5 magyar csúcsom

A Mandiner munkatársai sorra közlik 5 kedvenc magyar kulturális csúcsteljesítményükről szóló listájukat a magyar kultúra napja alkalmából, kultúránk előtti tisztelgésül. Várjuk olvasóink listáit is kommentekben!

***

5. Az ember tragédiája Jankovics Marcell animációs változatában

Madách Tragédiája természetesen önmagában is magyar kulturális csúcsteljesítmény: a korabeli kritikákkal ellentétben nem egy lapos Faust-utánérzés, hanem egy másfél évszázad múltán is aktuális, örök érvényű darab az emberi történelem hiábavalóságáról és a bízva bízás dacáról. De nem akarok „csak” irodalmat sorolni a listámon. Jankovics Marcell vitathatatlan főműve a sok évtizednyi, szenvedős alkotási folyamattal, pénzes és pénztelen időszakok váltakozásával, régi és mai alkotási módszerek kényszerű összetoldozásával, hol döcögösebb, hol tökéletesen sikerült jeleneteivel igenis különleges és nagyon magyar teljesítmény. És mindezeken felülemelkedik, s a végül összerakott animációs Tragédián uralkodik Jankovics Marcell összetéveszthetetlen, a maga értékén a sok dicséret ellenére sem eléggé megbecsült művészete, stílusa, vízió-özöne.

4. A magyar költészet

Jöhetne ide száz kedvenc vers, de most csak egy random felütés eredménye Juhász Gyula versei közül. Hát nem tökéletes ez (is)?

Az időnek

Idő, örök öreg, ki messze, fenn
A végtelen szikláján ülsz magad
S csak nézed hallgatag, vén bérceken,
Hogy az eón, az év, a nap halad.

Csak nézed, hogy a tenger és a könny,
A vér és víz hogy árad és apad,
Csak nézed, hogy vív a fény és a köd
S hogy múlik el világ és pillanat:

Idő, örök öreg, mi lenne, mondd,
Ha egyszer elszunnyadnál és e zord,
Nem lankadó játék megállana:

A hulló őszi lomb a lomha légben
S az elmúlás halálhozó ködében
Szívemből szálló sóhaj dallama?

3. Pest és Buda látképe, este a Margit hídról

Nem viccelek:

Lehet Róma öregebb és kincsekben gazdagabb, Párizs fényesebb, London vagyonosabb, Berlin, nos, szelesebb, Moszkva meg, khm, hidegebb. De az előző magyar századelő hol kimért, hol szárnyaló fantáziájú építészeti örökségének összképe, balra a Parlament neogótikus csodájával, szemben a Lánchíd kecses ívével, a Gellért-heggyel, jobbra a budai Várral és a Mátyás-templom és Halászbástya tolkieni univerzumba illő látványával, mindezt a széles Dunán tükröződve, mindenfelé az aranymetszés klasszikus arányait idézve... Nos, ilyen látványt nem produkál egy főváros sem széles e világon.

2. Szent Korona

Ténylegesen nincs még egy olyan korona a világon, ami ennyi mindent jelentene egy nemzetnek, illetve egykori uralkodóinak. Mi több, az ismert tan szerint mindannyian a Szent Korona alattvalói vagyunk, ugye. Koronánkért szerintem többet fondorlatoskodtak, konspiráltak, játszmáztak és öltek különböző erők a közel ezer év alatt, mint a Trónok Harca egész regényfolyamában. A kora középkori műkincs önmagában is felbecsülhetetlen érték – hát még ha hozzáadjuk mindazt a történelmi tényanyagot és legendáriumot, ami köréje rakódott az évszázadok alatt.

1. Magyar nyelv

„Magyar nyelv! Sarjadsz és egy vagy velünk
és forró, mint forrongó szellemünk.
Nem teljesült vágy, de égő ígéret,
közös jövő és felzengő ítélet,
nem hűs palackok tiszta óbora,
nem billentyűre járó zongora,
de erjedő must, könnyeinkben úszó
tárogatószó.”

Faludy György sorainál tömörebben és szebben én sem tudnám megfogalmazni nyelvünk lényegét, erejét és szépségét. Az, hogy az elmúlt ezer évben (és az ősmúltban) az indoeurópai és mindenféle más nyelvek gyűrűjében fenn tudott maradni – és közben minden korhoz adaptálódni – ez a totálisan magányos, őrülten bonyolult alien organizmus, ami a nyelvünk, nos, az a magyar kultúra, egyáltalán, a magyarságunk vitathatatlan, abszolút csúcsteljesítménye.

Latiatuc feleym zumtuchel, mic vogmuc? Remélem!