Újra itt a vadnyugat: így befolyásolhatja a magyar választásokat Donald Trump döntése

A világ egy új korszakba lépett. Donald Trump új politikája Európát is érinti, ami az áprilisi választásokra is kihat.

Nincs sztrájkhangulat az országban.
„A gazdasági adatokat sokan nem szeretik, de ezen semmi csodálkozni való nincs, szárazak a számok, nincs bennük semmi izgalom, és egy-két tized vagy akár százalékos növekedés vagy csökkenés az átlagembereket, legyünk őszinték, nem hozza lázba. Azért, mert ezeket a tizedeket és egészeket nem érzik közvetlenül a pénztárcájukon.
Pedig azért van izgalom bőven. Ezért most folytassuk is egy kis számbombázással, hangsúlyozottan építő célzattal. Kezdjük azzal, hogy a tavalyi gazdasági növekedés a vártnál magasabb, 4,6 százalék lehet az előzetes számok tükrében. Az uniós módszertan szerint számolt GDP-arányos államháztartási hiány két százalék körüli szinten maradhat, ami kedvezőbb a tervezett 2,4 százalékosnál. Joggal mondta erre a csütörtöki Kormányinfón Orbán Viktor, hogy Magyarország jobban teljesít. E számokat tegnap Varga Mihály pénzügyminiszter is ismertette, kiegészítve azzal, hogy tavaly decemberben az államháztartás központi alrendszere 397,3 milliárd forint többlettel zárt, és joggal kommentálta úgy az adatokat, hogy a költségvetés is jobban teljesít. Elhangzott az is, hogy a tavalyi egész éves pénzforgalmi hiány 1445,1 milliárd forintra rúghatott az előzetes adatok alapján, a GDP-arányos államadósság az év végére 71 százalékra mérséklődhetett a 2017 végi 73,3 százalékról. A legutóbbi adatok tükrében a foglalkoztatási ráta 69,8 százalékos, a munkanélküliségi pedig a 2010-es 11,5 százalékról 2018-ban 3,6 százalékra esett vissza – vagyis sokan dolgoznak, és egyre kevesebben nem.

A munkaerőpiaci adatok fényében meg kell jegyezni, hogy bármennyire is erőlködik a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke, és hiába hangos az internet a túlóratörvény elleni »országos« tüntetéstől, nincs sztrájkhangulat az országban. Akkor sem, ha Kordás Lászlóék mellett a teljes káoszellenzék felsorakozik. A sztrájkfenyegetés értelme csak annyi, hogy ilyen az, amikor volt főnökének, közelebbről Gyurcsány Ferencnek igyekszik kedveskedni szapora nyelvcsapásokkal egy volt politikai államtitkár.”