Ady Endre hormonköltészete valahogy kiáltott azért, hogy kisajátítsák, hogy államosítsák, hogy beiktassák a rendszerbe – hogy módszeresen kiüresítsék.
A Mandiner szerzőinek írásai és versajánlói Ady Endre halálának 100. évfordulójára.
***
Kis ember nagy bottal jár, kis nemzet látomásos váteszköltőket termel ki magából – a fordított arányosság elvéből kiindulva bele se merek gondolni, mekkora öntudata lehetett a tádzsik Adynak, hogyan bírt megküzdeni az a ténnyel, hogy Az, Aki.
Bár, fölteszem, tádzsikunk már azzal is megelégedett, ha eljuthatott Krasznojarszkba valami komszomolos cserekapcsolat keretében. Ült ott kinyúlt klottgatyában egy farönkön, Szibéria mélyén, verte a dobozgitárt a fűszeres nyári éjszakában, körötte pattanásos, de tűzforrón ölelő csuvas lányok, fények úsztak a Jenyiszejen, mint játékos papírhajók, és hirtelen magukkal ragadták őt ezek a nagybetűs, kötőjeles szóösszetételek, amik a történelem holtágain költőt csinálnak valakiből.
Megcsapta a Sors szele, magára vette az emberi évszázadok keresztjét, valami ilyesmi. Az utazást végül megúszta egy viszonylag ártalmatlan tripperrel.
A magyar Ady, a mi Adynk, legyen a javára írva, tisztességes vérbajt szedett össze, ahogy az egy modern, trendérzékeny poétához illik. Nem mintha megérte volna annyira törnie magát – elneveztek róla ugyan egy csomó utat meg iskolát, itt-ott szobrot is állítottak neki, mindenféle ünnepségeken el-elszavalják egy versét, rosszabb esetben ilyen Latinovits-féle álparasztos „ttté”-kkel kísérve, agyonhalmozzák a semmit sem jelentő köztisztelettel, közszemlére állítják a napos oldalon, nem túl szívderítő költői végzet ez, ugye.
Nagy dekadenciának Ica néni a vége, a kicsit büdös magyartanár, aki A fekete zongora képi eszközeit magyarázza monoton hangon – sarkítok, persze.
Ica néni elvégre nem Ady-specifikus jelenség, Ica néni rátámad a Szabó Lőrincre meg a Pilinszkyre is, ha eljut addig az anyagban, csak hát Ady hormonköltészete valahogy kiált azért, hogy kisajátítsák, hogy államosítsák, hogy beiktassák a rendszerbe, szóval hogy módszeresen kiüresítsék.
Ady verseiből immár kipusztult az izgalom utolsó kórokozója is.
Nem hiszem, hogy Adyt, ezt a minden túljátszott vívódása ellenére felszínes valakit túlságosan zavarná a helyzet – neki főleg a szobrok számítottak, azok pedig megvannak.
Öröksége leginkább rossz beidegződéseinkben érhető tetten: abban például, hogy a költői nagyságot azon jellegzetesen kelet-európai, lángoló váteszszerep alapján ítéljük meg, amit ő, Petőfi, József Attila és nyomukban még sokan maguknak vindikáltak.
Hogy Ady a századfordulón kizökkentette a magyar költészetet az Arany után eluralkodó langy középszerűségből, az persze vitathatatlan; az is igaz, hogy néhány nagy verssel gyarapította az irodalmunkat.
Halálának századik évfordulójára az általa képviselt váteszhagyomány talán utolsó autentikus képviselőjének, Juhász Ferencnek kiábrándult, zseniális Ady-temető versével emlékeznék. (Juhász maga lett bizonyíték e hagyomány folytathatatlanságára: a pályája későbbi szakaszát meghatározó, végtelen „époszaiban” a magát az emberiség élére képzelő költő pátosza végérvényesen kifordult magából, a befogadhatatlanság határán lebegő szószörnyetegeket szült.)
Juhász Ferenc: Ady Endre utolsó fényképe
Fáj az istent roncsokban látni,
a kozmosz-szívűt a művén merengni.
Így nem pusztulhat el akárki,
kalapján hervadó virággal.
Sárkány üvöltés és madárdal,
kén-erdő, jég-kűrt, lét-alkonyi zsoltár:
csak ennyi volnál, ennyi?
Vén saskeselyű gubbaszt a szirten,
a tolla rongyos, a csőre csorba.
Nagy repülések, uramisten!
Már összebékül a halállal,
zúzott ágyékkal, vénült szájjal.
Az ércköves űr földre nyomja,
ott liheg leomolva
Zord isten-rózsa a semmi kertjében.
Vad, kopár szeme, mint égitestek.
A dac lefonnyadt, s csak a szégyen
szögletei vak szikla-arcán.
Büszke magyar; virág a fajtán,
fény harsonása, tán utolsó:
én most temetlek.
Számára nem volt megbocsátás, ellentétben másokkal, így például Szabó István rendezővel, aki hosszú időn keresztül gyártotta a terhelő tartalmú jelentéseket. Balogh Gábor írása.
Hogy a politikában az igazság a legveszélyesebb fegyver, azt két igazságbeszélő sorsa bizonyítja: Csurka Istváné és Gyurcsány Ferencé.
Dunaszerdahelyi beszélgetés Tősér Ádámmal, a kerek születésnap alkalmából a sportklubról készült egész estés dokumentumfilm rendezőjével és Nagy Krisztiánnal, a DAC kommunikációs vezetőjével.
A volt EP-képviselő szerint az elmúlt mintegy száz évben a külső erők megtalálták azokat az ágenseket, akik belül tudtak zavart kelteni vagy idegen érdekeket megjeleníteni.
Hogyan lehetséges, hogy a történelem összes kultúrája észak, dél vagy kelet felé orientálódott, és sohasem nyugat felé? Az égtájak kultúrtörténete színesebb és tanulságosabb, mint azt a GPS korában bárki gondolná – állítja Jerry Brotton, a reneszánsz professzora.
„Nem tudtam mindenkinek elmondani, hogy ne haragudjatok, de akit láttatok a filmvásznon, az nem én voltam” – idézi fel a művész, akit a '80-as években Beri Ary-ként ismert Magyarország.Interjúnk.
Az ukrán elnök veszélyezteti Szlovákiát – véli a kormányfő.
A katonai szövetségben abból indulnak ki, hogy az USA nem fordít hátat a közösségnek, betartja vállalt kötelezettségeit – mondta Boris Ruge.
