„A választás szabadsága azonban nem csak ezekkel az extrém és átpolitizált-átpolarizált esetekkel kapcsolatban fedi el a lényegi kérdéseket. Gyakran az intézményrendszerben való – jogos – bizalmatlanság szabadságként jelenik meg, és ez tabusítja a probléma megnevezését.
Magyarországon igen elterjedt gyakorlat a szülészeti erőszak, többek között a megalázó, nők testi integritását áthágó kórházi szülési körülmények – tudjuk ezt az országszerte szerveződő Másállapotot a szülészetben! mozgalomhoz beérkező történetek ezreiből is. Sokan azért választják az otthonszülést, mert menekülnek ebből a rendszerből, mint ahogyan sokan nem kényelemből, hanem azért választják a programozott császármetszést, mert a terhesség során elvették az önbizalmukat az egészségügyi rendszerben azt illetően, hogy maguk meg tudják-e szülni a gyereküket. Egyre többen otthon akarják taníttatni a gyereküket, vagy éppen számtalan különórára járatják. Ki-ki válassza, amit szeretne, ő joga, ne szóljunk bele? Igen, de érdemes feltennünk a kérdést:
Miért választják ezt? És ez milyen következményekkel jár?
Fáber Ágoston Hirschman kivonulás-fogalmával ragadja meg ezt a jelenséget, a magánóvodák példáján. Azzal, hogy akinek van pénze, kivonul, akinek nincs, bent marad az állami rendszerben, az a vegyes rendszer (állami és piaci) a későbbi társadalmi szolidaritás bázisát ássa alá. »A másik baj – írja Fáber Ágoston –, hogy az állami szolgáltatással szemben megjelenő piaci versenytárs éppen azokat a cselekvőket „szívja el” az állami rendszerből, akik a körülmények romlásával szemben a leghangosabban és feltehetőleg a leghatékonyabban tudnának tiltakozni, akik erőforrásaik, kapcsolataik, kulturális tőkéjük stb. segítségével felhívhatnák a szolgáltatást nyújtó intézmény vezetésének figyelmét arra, hogy valami nincs rendben, és beavatkozást, esetleg többletforrás bevonását sürgetnék.«
Valódi választások felé