Lassan a testtel!

„Mesélés közben néha elfelejted a legszebb fordulatot ugyanúgy mesélni, mint előző nap, ezért rád szólnak a gyerekek, hogy kihagytad azt, hogy a királylány… Ez sajnos előfordulhat olyan versekkel, mondókákkal is, amit 6728 -szor elmondtál már.

A körülötted álló gyerekek között nem találod Emmácskát, többször mondod a nevét, és ő mindannyiszor mondja, hogy itt vagyok, mire észreveszed, hogy ő áll  közvetlenül melletted.

Egy-egy hosszabb szünet után az érkező gyerekeknek nem jut eszedbe a keresztneve, ezért behelyettesíted mindenféle cuki jelzővel: aranyoskám, tündérkém, napocskám, lelkecském, királylányom, hercegem, csillagom, stb.

Mielőtt leülsz mesét mondani, háromszor is meggondolod, hogy milyen pózban kucorodsz a szőnyegre, mert ha nincs jelen a csoport legerősebb legénye, ki fog akkor talpra állítani? És azért már csak nem kecmeregsz fel úgy, mint egy hátán kapálózó bogár a gyerekek szeme láttára?!

Egy mindennapos mozgás után, vagy egy »nagytesi« után főleg, ha kiscsoportod van – és mindent meg akarsz nekik mutatni – másnap olyan izomlázad van, mintha lefutottad volna a fél maratont.

Pedig járunk jógázni, pilatesre, kocogni, valaki még a futásra is rávetemedik, hogy ruganyosabbak maradjunk. A boltban kizárólag csakis szemüveggel (ez azért van, mert délutános műszak alatt a sötét csoportszobában hunyorogtál a dokumentáció írásakor és a másnapi eszközök nyírásakor, eszedbe se jutott kislámpát bevinni évekig), de elolvassuk az aminosavakat és a káros zsírokat a termékeken, próbálunk egészségesen élni. Este már a tyúkokkal lefekszel, aztán forogsz százat az ágyadban, mint a grill csirke, eredménytelenül. (Se meg nem sültél, se el nem aludtál.)

(...)

Mindezt mosolyogva teszed, mert szereted minden együtthatójával ezt a csodálatos időszakot, a gyerekeket és velük mindent.”