Tipikusan magyar

„Nem hódítani, csak gyógyítani!
Ha kevés van, azt is megosztani!
Igazat szólni, védeni védtelent,
túlélni az élhetetlent!
Nem lerombolni, csak építeni!
Tudni, hogy minden Isteni!
Virtussal élni, halni bátran,
tipikus magyarnak láttam.

Mesélek rólunk, hogy milyen voltunk,
hogy milyenek lehetünk, ha igazat szólunk!
A szavunk az becsület, pecsét a szíven -
megbocsájtok, ez a hitem.
Van aki küzd, az utolsó töltényig -
a magyar tovább, míg csak lélegzik.
Szemből ölik meg, nem lövik hátba -
gyávát nem játszik, csak a színházban.
Itt egy négyzetméterre, mennyi bajnok jut!
Győzelemért nem kötünk hamis alkut!
Szeretet mintáin, és ízein át -
oly sok csodát adnak a magyar anyák!
A fél világot feltaláltuk azért,
hogy jobban élhessen az emberiség.
Sokan megloptak és taposták fejünk,
de nekünk elég, hogy magyarok lehetünk!

A lövészárokban az utolsó tréfa -
nevetni együtt, hogy: “meghalunk még ma”.
Számunkra megvetendő vízió:
Hódítás, rablás, inkvizíció.
…és bár a zseniket a sírban látjuk meg,
a világot példamutatással váltjuk meg!
Dallamaink, szavaink, az énekünk -
beteglelkű uraktól nem félhetünk!
Magyar a magyarnak testvére legyen!
Pajzsom igazság, kardom kegyelem.
A gyűlölet határát nem léptük át,
de kik gyűlölnek, határunk ellopták. 
Nem tudom, hogy milyen nem magyarnak lenni -
csak adni jöttem, semmit sem elvenni.
Vetem a magot, esőért szól imám,
e sötét időkben is a magyar vidám!

Tudod a szeretet nélküli törvény,
nem más csak pusztító örvény!
Ahol cél a céltalan és színház a nemzet,
az jót sosem nemzett!”