Magyarországon hivatalosan is megszűnt a parlamenti ellenzék

2018. december 13. 09:55

Az ellenzék szánalomra sem méltó, idióta surmók gyülekezete.

2018. december 13. 09:55
Pilhál Tamás
Pesti Srácok

„A több mint nyolc éve ellenzékben lévő, buta, tehetségtelen, ellenszenves, a magyarok elsöprő többsége által gyűlölt nyikhajok már-már fizikai erőszakkal próbálják ellehetetleníteni a parlamenti munkát… (Már ha a »fizikai erőszak« kifejezés nem hangzik röhejesen a részben vágósúlyban lévő, részben kígyóvállú partizáncsapat esetében.) Ma már futballstadionokat kisebb rendbontásokért is több fordulóra bezárnak; elég hozzá, ha valaki hátat fordít egy himnusznál. Ezek meg konfettiznek, ordítoznak, őrjöngenek. Ha meg büntetést kapnak, akkor szaladnak Strasbourgba, ahol az »emberi jogi« bíróság hasonszőrű kreténjei milliós kártérítést ítélnek majd meg nekik. A kör bezárul.

Az ellenzék szánalomra sem méltó, idióta surmók gyülekezete. Akik fejenként havi egymillió forintnyi közpénzért (plusz pótlékok) nem dolgoznak, nem készítenek érdemi javaslatokat, nem szólalnak föl, nem képviselik az őket parlamentbe küldő kevéske szavazót – kizárólag külföldi patrónusaikat. Puccsot akarnak, erőszakkal átvenni a hatalmat. Ezekkel nem lehet beszélni, vitázni, emberi szót váltani, mert az sem igaz, amit kérdeznek. A megoldás magától értetődő: aki a mai erőszakos akcióban részt vett, attól el kell venni a parlamenti belépőkártyáját, sokmilliós pénzbüntetést mindnek, aztán öt év közérdekű munka valamelyik szennyvíztisztító telepen. Majdnem ugyanazt csinálhatnák, mint eddig: lapátolnák a saját mocskukat.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
3M..
2018. december 13. 10:15
Úgy fest hogy a kormánypárti médiumok, köztük a prosti srácok tegnap éjszaka sokat túlóráztak. De tévedésben élnek, vagy szándékosan hazudnak. Az ellenzék és az őket támogató többség tegnap öntudatára ébredt. Európában a magyarok dolgoznak a legtöbbet, most a multik kormánya a kötelező túlárákkal még egy bőrt kíván lenyúzni róluk, az extraprofit növelése céljából. De meg kell érteniük, hogy a magyar ember ettől többet már képtelen dolgozni az idegeneknek. Szebb Jövőt!
Edvind Johnsson3.0
2018. december 13. 10:15
Ezek csak a maradék koncot védő komcsik.
cutcopy
2018. december 13. 09:59
"már-már fizikai erőszakkal próbálják ellehetetleníteni a parlamenti munkát" Nyilván mert kémiailag nem megy, pedig bevetették a wonderwoman szekciót mint Vadai, Szél, Demeter vagy Gurmai.. )
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!