„Általános sztrájk. Egészen felvillanyozó volt látni az elmúlt hetekben, ahogy skandálják az utcára vonuló tömegek, transzparenseken lóbálják, fiatalok fújják fel hirdetőtáblákra (és a Nemzet Zászlórúdjára). És ahogy a szakszervezetek elkezdik bevezetni a közbeszédbe, ahogy színpadról hangzik el, levegőbe lendített ököllel, ahogy utakat torlaszolnak el a dolgozók, hogy hallassák a hangjukat, és így tovább.
Végre egy követelés – ‘le a rabszolgatörvénnyel’ -, amihez lehet rendelni egy olyan nyomásgyakorló eszközt, ami valóban fájni tud a kormánynak.
Általános sztrájk. A fehér holló mellett fénysebességgel elsuhanó unikornis, a munkások egykor volt ereje és dicsősége, amit mindenki szeretne látni, amiben hinni létszükséglet (mert másban már nagyon nem lehet), de amit elérni a jelenlegi körülmények közt épp olyan nehéz lehet, mint unikornist látni elsuhanva a fehér holló mellett. Nem kizárt, hogy sikerül, csak eddig még nem tapasztaltunk ilyet, úgyhogy előbb hinni kell benne, aztán majd csak lesz valahogy.”