Hogyan (ne) csináljunk ellenzéket
Rendszeres szokásunk volt korábban tanácsokat adni az ellenzéknek, hogyan igazgassák saját magukat, hogy ha nem is kedvelhető, de tűrhető szereplői legyenek a magyar közéletnek.
A Gergely-naptár vastörvénye szerint a tüntetések legkésőbb péntek-szombaton véget érnek, és legkorábban jövőre kezdődnek újra – ha a lelkesedés addig el nem illan.
„S hogy hová tart ez az egész? Nos, a köztévé vezetése láthatóan nem száll magába, még egy kisfőnököt sem rúgnak ki mutatóba, amiért ennyire dilettánsan és fogalmatlanul kezelték a hétvégi eseményeket. Az M1 híradójában nem lesz több valóságtartalom. A kormányzat nem hívja vissza a CEU amerikai diplomát adó képzését, és nem vonja vissza a túlóratörvényt. Az impertinens sorosozást ki lehet röhögni ezredjére is, az illetékes minisztérium válasza: még erősebb sorosozás. Az ellenzék négy vagy nyolc év töketlenkedés után felépített ugyan egy politikai terméket »rabszolgatörvény« címmel, de nem lett hirtelen se potensebb, se kormányzóképesebb. (Tényleg, megvolt már a heti kilépés a Jobbik-frakcióból?) A Gergely-naptár vastörvénye szerint a tüntetések legkésőbb péntek-szombaton véget érnek, és legkorábban jövőre kezdődnek újra – ha a lelkesedés addig el nem illan.
A düh viszont itt marad. A düh, amit hazavisz magával tüntető és kommentelő. A híradós vágóképek az egyre agresszívabb, személyeskedőbb és trágárabb parlamenti ordibálásról. A tévén és Facebook-élőben választók százezrei felé közvetített érzet, hogy a megválasztott országgyűlési képviselő megrángatható, kidobható.”