Az újbaloldal szerint Trianon és a hazafiság csak hatalompolitika

„A kormányzaton belüli és azon kívüli nacionalista irányzatok hatalompolitikai megfontolások alapján arra használják a trianoni békeszerződést, hogy az államhatárokon belül élő magyarok és a határon túli magyarok körében patriotista érzelmeket szítsanak” – szörnyülködik a balos Friedrich Ebert Alapítvány, miközben a történelmi Magyarország feldarabolásáról rendez játékot.

Nem tudom, ez a játék nem cinikus-e eléggé önmagában ahhoz, hogy ezután az alapítványnak semmiféle jogalapja ne legyen másokat minősítgetni, de most komolyan annyira rossz dolog patriotista érzelmeket szítani? Oké, tudjuk, a németeknél még a jobboldal is baloldali állásponton van ezügyben, így nem vártunk mást egy német baloldali alapítványtól. 

Olvassa el ezt is: Nagy-Magyarország feldarabolásáról szervezett játékot a Friedrich Ebert Stiftung

De értik: hatalompolitikai megfontolásokból. A hazafiság a magyar kormány esetében csak hatalompolitikai eszköz. Nem tudom, ezt hogy bizonyítanák, ha megkérnénk rá, tekintve, hogy a szívekbe és vesékbe nem látunk bele, azaz senki szándékait úgy igazából nem ismerhetjük. 

Hatalompolitikai megfontolások? Minden politikusnak vannak ilyenjei, a politika értékekről és érdekekről, meggyőződésekről, kompromisszumokról és hatalomról szól. Emlékezetpolitika – így hívjuk a múlt felhasználását politikai céljainkra. Ilyenje pedig szokott lenni a baloldali kormányoknak is. 

Sem a baloldali, sem a jobboldali kormányok esetében nem feltétezem, hogy az emlékezetpolitika kizárólag hatalomtechnikai megfontolásokat szolgál; szétszálazhatatlan itt érdekek és értékek összefüggése. Egy jobboldali politikus meggyőződésből hazafi, s a meggyőződésből hazafi választói rá szavaznak – ez a választók kihasználása hatalomtechnikailag? Ahogy akarom: ha innen nézem, értékelvűség, ha onnan, hatalompolitika, érdek. Hisz a hazafi jobboldaliak nyilván hazafi politikusra szavaznak, így mondhatjuk, hogy a jobboldali politikusnak érdeke hazafinak lenni. De többnyire meggyőződésből is az.

Trianon és a hazafiság mellett ilyen például a gender: az ugyanezen alapítvány által kiadott Gender as Symbolic Glue című kötetecske például azt sugallja, hogy Európa-szerte a jobboldali pártok csak hatalmi megfontolásokból „egyszerűsítették le” a gender-elméleteket gender-elméletté, és tették mumussá. Mert így tudnak ellenségképet kreálni. Aztán szokás szociális demagógiával is vádolni a jobboldalt – a kilencvenes évek SZDSZ-MSZP-s piacfetisiszta vádjai úgy szóltak, hogy a jobboldal rájátszik a szociális érzékenységre; az újbaloldal, ami szociálisan érzékeny lett, meg most azzal vádolja a jobboldalt szerte a világban, például az Egyesült Államokban és itthon is, hogy az neoliberális politikát folytat, és az  adócsökkentés, a támogatások csökkentése, az önerő támogatása, a meritokratikus gazdaságpolitika (segíts magadon, a szociális háló is megsegít) a középosztály önzésére játszik rá. Eközben Latin-Amerikában épp összeomlanak a túlzott baloldali osztogatás miatt tönkrement országok.

A lényeg: az újbaloldal szerint a jobboldali politikusok előre megfontolt szándékkal, gonosz módon rájátszanak az emberek zsigeri, önző ösztöneire, legyen szó hazafiságról (nácik!), gender-elméletről (fasiszták!) vagy gazdaságpolitikáról (nácik!). Ezek biztos nem csinálnak semmit meggőződésből. Trianonra is csak hatalomtechnikai megfontolások miatt emlékeznek. 

Ez egy ilyen baloldali szemüveg. Bizonyítani nem tudják, merthogy az lehetetlen. Ők előre eldöntötték, hogy ez így van, az ő kizárólag morális megfontolásai pedig nyilván felsőbbrendűek, ők csak az emberek jobbik énjére apellálnak, fel kívánják emelni az embereket, felvilágosítani és felszabadítani. Nyilván ennek eszköze a nihilista posztmodern, ami az újbaloldal egyik kiindulópontja, s ami szerint nincsen igazság, csak narratíva, az erkölcs egy elnyomó izé. Kérdés, ha így lerombolta az erkölcs piedesztálját, akkor utána hogyan prédikálhat róla az újbaloldal.