Hát én most üvöltök

„Most megjelent verseskötetedet, az angyalvakondot, a Fedél Nélkül terjesztői árusítják az utcán. Honnan jött az ötlet?

Tavaly tartottam egy előadást a Fedél Nélkül terjesztőinek. Zártkörű rendezvény volt. Kevesen jöttek el rá, ami érthető. Egész nap állnak, járkálnak, jobb dolguk is akad estefelé. Így legalább a végén együtt maradt a társaság. Elmesélték, hogy a terjesztőknek meg kell venniük a Fedél Nélkült ahhoz, hogy eladhassák. 45 forintért veszik meg, és a vevők legtöbbször egy kétszázast nyomnak a markukba érte. Átlagban tehát 155 forintjuk marad egy eladott lap után. Ez nem sok. Öt lapot el kell adniuk ahhoz, hogy egy kis adag csirkét vehessenek rajta a kínaiban. Márpedig még öt Fedél Nélkült sem olyan könnyű eladni, hisz egy kéthetente megjelenő, pár oldalas utcalapról beszélünk, amit több mint százan terjesztenek a városban.

Ekkor ugrott be, mi lenne, ha ők árusítanák a következő kötetem. Pörgött az agyam, hogy kábé mennyivel járnának így jobban anyagilag. Arra jutottam, hogy ha kizárólag a terjesztő és a kiadó osztozik a bevételen, majdnem egy ezres náluk marad majd könyvenként. Az már valami. Oké, gondoltam, ez egy jó ötlet, de akkor az a minimum, hogy a kötet is róluk szóljon. Fölhívtam Kepe Robit, a lap főszerkesztőjét, aki az első pillanattól kezdve nagyon lelkes volt.

Nem is volt egy kötetnyi versed a témában, hanem a meglévő terjesztői hálózat ihlette a kéziratot?

Így van, bár a versek, mondjuk, felerészben már megvoltak, ám külön kötetet nem terveztem belőlük.

A könyv ötven hajléktalan portréja. Ők teljesen a fantázia szülöttei, vagy esetleg konkrét inspirációid voltak némelyikükhöz?

A fele valódi, a másik fele amalgamizálódott, tehát több alakból állt össze végül eggyé. Egyikük, egy pestszentlőrinci bácsi, konkrét esetről beszélek, azért került az utcára, mert a lakásmaffia néhány jól irányzott ütés után arra kényszerítette, hogy egy lefizetett közjegyző előtt írassa át az új bérlőjére a saját kérója tulajdonjogát. János bácsinak, aki harminc évig vezette balesetmentesen a piros hetest, mind a mai napig el van törve az egyik lengőbordája, és nem mer még a volt lakása környékére se menni. (...)

Mi volt a célod a könyvvel azon túl, hogy pénzt kereshessenek vele a hajléktalan Fedél Nélkül terjesztők?

Fiala János mesélte egyszer, hogy a barátját a zöldön átsétálva elcsapta mellőle egy autó. Ő odaugrott, és megkérdezte a véresen fekvő cimborát, hogy mit tehetek érted? Mire az ránézett, és annyit nyögött csak, hogy »Üvölts helyettem!«. Hát én most üvöltök.”