Önazonosság

„Ma Kolozsváron jártam a Collegium Iuridicum nevet viselő csodaszép jogász szakkollégium átadóján, amely az alapítók szándéka szerint az erdélyi jogász elitképzés új fellegvára lesz. A köszöntő beszéd alább olvasható.

»Tisztelt Püspök Úr, tisztelt Rektor Urak, tisztelt világi és egyházi elöljárók! Tisztelt jogász kollégák és hallgatók!

A mai erőszakolt egyenlősítésre törekvő világunkban nem illendő és nem népszerű róla beszélni, de ettől még igaz: minden népnek van saját karaktere. Idegenből hozott szóval ezt identitásnak is nevezzük, de még mindig sokkal szebb, ha az eredeti magyar kifejezést használjuk: önazonosság. Minden népnek van tehát egy karaktere akkor, ha önmagával azonos. Nem tautológia ez, hanem értelmes gondolat, hiszen az derül ki belőle, hogy akkor van kontúrunk és kiterjedésünk, ha önmagunkat adjuk.

Ugyanúgy van az embereknél, mint a nemzeteknél: akkor tudunk önmagunk lenni, ha ismerjük születésünk körülményeit, eredetünket, a helyet, ahol felnövünk és élünk, a környezetünket, az erényeinket és a hibáinkat. Egy mondattal: tehát ismerjük mindazt, ami azzá tesz minket, ami vagyunk. Ugyanúgy, mint minden embernek, minden nemzetnek van karaktere, amely a születés körülményeiből, eredetből, helyből, környezetből, valamint az erényekből és hibákból következik.

Így van ez a magyar nemzetnél is.

Hála égnek, a magyar karakterről szóló műveknek se szeri, se száma. Hadd idézzek egyet!

Babits Mihály mondja A magyar jellemről című művében, hogy mi vagyunk azok, akik a „fülemüle füttyét is pöröljük”. Szintén ő teszi fel a kérdést, hogy „melyek a magyar történelmi viselkedés vezérlő csillagai”? „Az elvek fontossága és a jogfolytonosság!” – válaszolja. „S ki a legjellegzetesebb magyar politikus?” „Deák Ferenc” – hangzik a verdikt.

A magyar tehát jogász nemzet.

Ahogy Mikó Imre – aki itt nyugszik a Házsongárdon – mondta: „történelmi alkotmányunk az, amit a törvényekből a nép vérébe átment, s ennélfogva alkotmányos érzékünk nemzeti öntudatunk fokmérője is”.

A jogászlét tehát nálunk nemcsak foglalkozás, hanem nemzeti karakter ügye is.

A magyar alkotmány, alkotmányosság gondolata pedig nem egy instant, uniformizált, a jogforrási hierarchia csúcsán a modern alkotmányosság dogmái szerint szükségképpen elhelyezkedő jogi dokumentum, hanem Magyarország és a magyar lét „sine qua non”-ja.

Különleges felelősségünk van tehát nekünk jogászoknak, s különleges jelentősége van az olyan helyeknek, mint a kolozsvári Collegium Iuridicum.

Magyar jogászság nélkül ugyanis nem létezik Magyarország, és nem létezik magyar önazonosság sem.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

Végigtekintve Magyarország hosszú – dicsőséges, de küzdelmes – történelmén, azt láthatjuk, hogy az ország története és a nemzet karaktere egyenlő a Kárpát-medence békéjéért és szabadságáért folytatott küzdelemmel.

A béke és a szabadság szükséges, de nem elégséges előfeltétele pedig mindig az ország szuverenitása volt. Már maga a szuverenitás is egy jogi fogalom! Nem meglepő tehát, hogy a magyarok története a szuverenitás története, a magyar alkotmány megvédésének és továbbépítésének balladája, valamint a magyar parlamentarizmusért folytatott küzdelem eposza. A magyar siker örökös előfeltétele pedig, hogy mi dönthetünk sorsunkról, szabadon jelöljük ki az irányt, s ezzel összefüggésben a magyar közjogi hagyományok és szokások tiszteletét várjuk el mindenkitől.

Most szerencsére nem fegyverek harcolnak, úgyhogy ennek a célnak az eléréséért a magyar jogászság tud a legtöbbet tenni szerte a világban.

Kedves Kollégisták!

A ma jogászságára, a mi generációnkra azonban ennél is komolyabb feladat vár! Abból a sajátosságból ugyanis, hogy jogász nemzet vagyunk, visszafelé olvasva az is következik, hogy annak meghatározásában, hogy mi a magyar, hatalmas szerepe van a jogászságnak. S ilyen értelemben a történelmi helyzet rendkívül kedvező! Hangsúlyozom még egyszer, mert ez egy olyan dolog, amelyet a szintén derék magyar pesszimizmus és búslakodásra való hajlam miatt könnyen elfeledünk. Több száz éve nem látott szabadságban, s szuverenitással él a magyarság nagy része!

S ugyan a határon túli magyarok számára a dolog nem ilyen kedvező, de az ő helyzetük is jobb, mint a kommunizmus borzalmas évtizedei alatt bármikor, miközben az anyaországban tapasztalt kedvező körülmények azért ide is kihatnak. Ez az elmúlt évszázadokkal összehasonlítva kivételes történelmi helyzet pedig komoly feladatot ró a magyar jogászságra – éljen a határ egyik vagy másik oldalán. Elő kell venni, le kell porolni, s a XXI. század körülményei közé kell fazonírozni azt, hogy mit jelent a magyar alkotmányosság, s mit jelent ezáltal a magyar nemzeti öntudat.

Szabadok vagyunk; élni kell vele. Leginkább úgy tudunk élni, hogy megmondjuk: kik voltunk, kik vagyunk és kik leszünk. Megmondjuk, hogy mi az, ami önazonos velünk, s mi az, ami nem. De kétségünk ne legyen: továbbra is ez a legfontosabb tudás, ami egy nemzetnek megadatik. Szuverenitásunk teljessége ugyanis továbbra sem egy kegyelem, amit örökbe és örökül kaptunk, hanem eleink harcának jutalma.

Ráadásképppen, a XXI. század hozadéka az is, hogy a globalizáció és az európai integráció sajátosságának következményeként a szuverenitásunkkal szembeni törekvések nem katonai erő formájában jelentkeznek, hanem jogi és politikai eszközök segítségével “ostromolják a várat”.

S ez a helyzet Erdélyben is ismerős: a magyar kisebbség megmaradásáért való küzdelem eszköze bizonyosan nem a fegyver, hanem a kiművelt emberfő. Ne feledjük! A nevelés és az oktatás teszi az embert, az ember pedig a hazát. A kiművelt jogászság számára tehát a paragrafus a pajzs, s egy-egy bravúros jogi levezetés a pallos. Ezeket a szellemi kardforgatókat azonban valahol képezni kell: s ilyen hely – sőt, az egyik legilyenebb hely – a Collegium Iuridicum.

Nem lehetünk tehát elég hálásak az Erdélyi Református Egyházkerületnek, valamint az Erdélyi Magyar Tudományegyetemnek azért, hogy létrehozták az erdélyi magyar jogász elitképzés fellegvárát. Magyarország Kormánya nevében hálámat tudom csak kifejezni azért, hogy ebbe a nem könnyű projektbe belevágtak!

Mi, Budapesten, akkor tudunk igazán hálásak lenni, s a Teremtőnek köszönetet mondani, ha azt látjuk, hogy a határon túli magyarság szellemi pezsgése egyre intenzívebb, s nekünk csak annyi a dolgunk, hogy ezt lehetőségeinkhez mérten anyagilag minél jobban segítsük. Mi sem bizonyítja továbbá jobban a Kormány elkötelezettségét, minthogy elküldött ide egy a legnagyobb székely nevét viselő jogász államtitkárt, Önökkel együtt ünnepelni... Köszönöm a megtisztelő meghívást!

Isten éltesse tehát az erdélyi magyarságot, s Isten éltesse az erdélyi jogászságot!

Isten hozta Kolozsváron a Collegium Iuridicum jogász szakkollégiumot!«”