A mi kis városunk, ahova hazatérnénk

„Igazán örömteli fejlemény, hogy ezúttal nem két hónappal a választás előtt kezdünk el a főpolgármester-jelöltekről gondolkodni, ezt igazán megköszönhetjük Puzsér Róbertnek.

Puzsér egyetlen programpontja, a Sétáló Budapest, bár elég kidolgozatlan, de jó irányba indul. A gond csak az, hogy egy város élhetőségét nem csak a sétálható belvárosi területek aránya határozza meg. (Sőt, a Puzsér által sétálhatóvá tett terület egy jelentős részét sem a városlakók, hanem az élhetőségi szempontból igen problémás turisták fogják elsősorban igénybe venni, de ez mellékes.)

Mi tesz jobbá egy várost?

Például az, hogy nem rakunk ocsmány szobrokat a talán legfontosabb két háború közötti budapesti köztér kellős közepére (a Fővárosi Közmunkák Tanácsa volt székháza elé). Hogy nem zárjuk be azokat a helyeket, amelyek szerethetővé teszik a várost – legyenek azok akár kocsmák, akár egyetemek. Hogy az önkormányzat segíti a lakhatási válság áldozatait, akár szociális lakhatás formájában is. Hogy fellépünk a tömegturizmus árnyoldalaival szemben, és nem teszünk úgy, mintha a turisták számának növekedése automatikusan jó dolog lenne.

Ezek korántsem egyenlő szintű problémák, én bármikor hajlandó lennék ronda szobrokat támogatni normálisabb lakhatási körülményekért cserébe. Kevés kocsma bezárása említhető egy lapon a CEU elüldözésével. De mindegyik probléma, és egy ellenzéki (vagy akár kormánypárti) várospolitikusnak az a dolga, hogy ezekre a problémákra megoldást nyújtson.

Az elmúlt években sajnos egyre inkább stagnáló Budapestet nem az teszi majd jobb várossá, ha ellenzéki lesz a főpolgármestere, hanem az, ha ez a főpolgármester megoldást nyújt a város problémáira.

Szép dolog, ha valaki a Kossuth Rádióban négy percen keresztül fejezi ki jogos dühét a Ripost uszító címlapjával szemben, de egy főpolgármester jelöltet az különböztet meg egy átlagembertől, hogy az előbbi a felháborodása mellé úgynevezett lakáspolitikai javaslatokat is kínál.”