„»Makács úr, mi tegnap minden körülmények között ott voltunk az Operában!« Mindez arról jutott eszembe, hogy a miniszterelnök – tőle teljesen szokatlan módon – a héten operába ment. Igaz, valószínűleg nem a műélvezet, hanem főleg a nemzeti büszkeség ápolása okán. Így fordulhatott elő, hogy ő is ott volt a Scala nézőterén, amikor bemutatták Kurtág György első operáját. »Ez egy olyan este, ami okot ad nekünk, magyaroknak a büszkeségre« – mondta Orbán Viktor, aki erre az estére a Groupama Arénát cserélte fel a milánói Scalával, és Korhut Mihályt Kurtág Györggyel. Nem lehetett könnyű 30 év után nem elmenni egy magyar válogatott meccsre, miközben a fiaink az észtek nemzeti büszkeségét (és a labdakezelési alapismereteket) alázták éppen a zöld gyepen. Ráadásul éppen egy Kurtág-darabra, ami – futballszaknyelven szólva – elég mély talajú pálya, és még szotyolát sem lehetett rágni, az olyasmivel arrafelé kinézik az embert. Szóval ott ül a királyi páholyban, időnként idegesen előveszi a mobilt, aztán Orbán Vili góljánál felugrik, belecsap a levegőbe, de rájön, hogy ez nem komilfó, úgyhogy csak annyit suttog: na bazmeg, végre egy rendes G-dúr!
A miniszterelnök egyébként a héten egy másik előadást is megtekintett. Az ismert macedón szerző, Nikola Gruevszki kortárs operáját, az Álruhában Budapesten címűt adták a Kempinskiben. A szerző olyan nagy elődök »szoknyaszerepeiből« merített, mint például Giovanni Battista Pergolesi. Az olasz mester Livietta és Traccolo című művében a női főhős elhatározza, hogy börtönbe juttatja a környék hírhedt tolvaját Tracollót, és barátnőjével csapdát állít a zsiványnak. Hamis ékszerekkel csalják lépre a férfit, aki »polyák« nőnek öltözve bujkál előlük (a polyák egyébként annak idején a prostituáltat jelentette Itáliában). Vagy ott van A windsori víg nők Falstaffja, aki állandóan nők után koslat, és egy ízben női ruhában kell menekülnie a feldühödött férj elől.”