Menekülés

2018. november 20. 22:23

Nikola Gruevszki menekülésével nagyon kellemetlen helyzetbe hozta Magyarországot, hiszen a diplomáciai botrányként emlegetett ügy alkalmat ad a találgatásokra, bűnrészesség gyanújára, politikai szövetségeken belüli felsorakozás emlegetésére.

2018. november 20. 22:23
Friedrich Anna
Vajdaság Ma

„Politikus csak az legyen, aki nagyon sokat kibír és politikával is csak annak érdemes foglalkoznia, akinek végtelenül nagy a tűréshatára és az önuralma. Erre a jóindulatú jótanácsra ebben a pillanatban talán leginkább Thersa May brit kormányfő gondolhat, amikor nagy brexit-feladatai előtt sorra hagyják el a miniszterei, vagyis azok az emberek, akikre számított.

De a britekénél vannak sokkal kellemetlenebb helyzetek közel a házunk tájához. A jelenség, hogy a szövetségesek és munkatársak felmondják az együttműködést, sőt egymás ádáz ellenségeivé válnak, egyaránt jellemző a magaspolitikára és a helyi szintű politizálásra, utóbbi talán érzékenyebb is, hiszen a helyi politikusnak ott kell viselnie a következményeket, ahol él, és szöknie sem lehet, vagy nem érdemes... Nem úgy, mint a csúcsvezetők, akik, mint látjuk, ha bajba kerülnek - mert téves politikát folytattak, vagy mert a hatalom hevében vitatható ügyletekben vettek részt – sok esetben megtalálják az egérutat ahelyett, hogy vállalnák a következményeket. Egy ilyen eset éppen Magyarországot rázta meg, amikor Nikola Gruevszki volt macedón kormányfő itt kért menedéket, mert hazájában jogerősen két év börtönbüntetésre ítélték. A vád ellene hivatali visszaélés, közéleti személyiségek telefonos lehallgatása és nem utolsó sorban korrupció. Menekülésével, ráadásul, nagyon kellemetlen helyzetbe hozta Magyarországot, hiszen a diplomáciai botrányként emlegetett ügy alkalmat ad a találgatásokra, bűnrészesség gyanújára, politikai szövetségeken belüli felsorakozás emlegetésére.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 33 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
TAVIROZSA
2018. november 21. 19:27
A volt Katalán elnököt /Carles Puigdemont/ sem adta ki Belgium Spanyolországnak.
alaposmérlegelés
2018. november 21. 19:19
A Gyurcsánnyal is szkeptikus voltál? Tetszett 2004. december. 05., a 2006 októberi kardlapozás, a 10-szeresére emelt gázár?
zakar zoltán béla
2018. november 21. 13:48
tordaibecöfbence
fakocka
2018. november 21. 08:41
Nem értem hogy lehetnek emberek annyira silány senkik, hogy egy elítélt köztörvényes bűnözőt vallási meggyőződésből mentegetnek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!