Üres performativitás

.A kóklerkedést lehetővé tévő talán legfontosabb tényező a jóságos progresszívek vs. gonosz jobboldaliak értelmezési keret, amely áthatja a szinte teljes ellenzéki közeget. Zsurzsánnak elég volt magát kommunistaként brandelnie és hangosan lenáciznia majd’ mindenkit ahhoz, hogy mint »baloldalit« komolyan vegyék egyes körökben. Pedig nevetségesen átlátszó volt ez a kép. Kommunista imidzsét a csúcsdivatmárkák kiköpte kommunista jelképek és poszt-szovjet ruhák viseléséből, Frida Kahlo popikonná válásán való örömködésből és hasonló jellegű önreprezentációkból építgette – hiszen, ahogy írta, »a komcsik is lehetnek lenyűgözőek (glamorous)«. Csak a látszat, csak a külsőségek, csak az önbranding. Nagyjából annyira volt hiteles kommunista, mint amennyire elhiszi bárki is, hogy egy transzvesztita-showban nők lépnek fel. Üres performativitás, semmi más. Emellé csak annyit kellett tennie, hogy elég hangosan bizonygatta a »progresszió« iránti elköteleződését, mivel mással, mint színvonaltalan erényfitogtatással. Érvényesülésében nagyon is előnyt jelentett, hogy nácinak, fasisztának, vagy féregnek nevezte azokat is, akik vele ellentétben nem a kultúrharcos logikában vélték megtalálni baloldaliságukat.”