A CEU-vitáról

„Az elmúlt hét sok hajmeresztő állítást hozott a CEU-vitában. 

Talán a legmegdöbbentőbb az volt, amikor a magyar kormány egyik tagja azon szomorkodott, hogy sok pénzt kap az egyetem ez EU-tól. Úgy tett, mintha nem tudná (vagy nem tudja?), hogy az ERC pályázatokon nem egyetemek, hanem kutatók indulnak. A közbeszerzések világában szocializálódottaknak talán valóban újdonság, hogy az EU-s kutatási pályázatok odaítélése transzparens módon történik, nagy presztízsű tudósok alkotta bizottságok által. Minden ország vezetői büszkék arra, ha az országukban dolgozó kutatók sikeresek ebben a nyílt és tisztességes versenyben. Rétvári Bence államtitkár úr megnyilvánulása, és a nyomán felhangzó »elemzői« kórus (néhányan közülük magukat »politológusnak” hívják ☹), igazi hungarikum, csak sajnos nem a jobbik fajtából.

Az EU-s pályázati pénzek emlegetése (nem a dicsőség- hanem a bűnlajstrom részeként!), ahhoz a tágabb diskurzushoz kíván megágyazni, amely szerint a magyar és amerikai jogállásunk célja pénzszerzés. A spekuláns trükkje, aki így több államot is megcsapol. Ide kapcsolódik az „üzleti modell” kifejezés sűrűbb használata is. A spekulációkat és trükköket emlegetőket egy pillanatra sem zavarja, hogy működésünket magánalapítványból finanszírozzuk, hogy az amerikai állam az egyetemnek egy fillért sem ad, hogy a magyar állam is csupán tucatnyi doktori hallgató ösztöndíjához járul hozzá, s hogy végül a tandíjakból a diákokra költött összegek töredéke jön csak be, amint azt a nyilvános költségvetéseinkből bárki láthatja. Ha amerikai tanulmányokat maguknak megengedni nem tudó fiatalok támogatása és világhírű tudósok Magyarországra hozatala egy pénzügyi spekuláció része, akkor bizonyára olyan ördögi tervről lehet szó, aminek a megfejtéséhez nálam iskolázottabb emberre van szükség. 

A CEU-t diplomagyárként, off-shore egyetemként emlegetők két konkrétumnak tűnő információval operálnak: azzal, tudniillik, hogy a CEU-ban dolgozók nem közvetlenül, hanem az egyetem magyar részlegén keresztül vannak foglalkoztatva, valamint hogy az egyetemnek Amerikában csupán egy »vityillója« van. Nézzük meg közelebbről ezen állítások tartalmát, először a tanárok foglalkoztatását.

A Magyarországon működő külföldi egyetemek általában magyar szervezeten keresztül foglalkoztatják tanáraikat. A CEU is így jár el, megfelelve a magyarországi jogszabályi követelményeknek, adó és járulékfizetési kötelezettségeknek. Ez a konstrukció a külföldi egyetemek és a magyar állam számára is praktikus, már csak azért is, mert megkönnyíti, hogy az alkalmazottak adója a magyar államhoz folyjon be. Más modellre való áttérésre vonatkozó javaslatot még nem kaptunk, és miután nyilvánvalóan káros lenne mindenki számára, megfosztva a magyar költségvetést egy jelentős összegtől, így nem is számítunk rá. Ha viszont a jelenlegi modell a követendő, akkor el kellene felejteni a »CEU-nak nincsenek tanárai” jellegű butaságokat.

A propagandasajtó múlt heti újítása a Bard College azon épületének bemutatása volt, melyben az egyenlőtlenségeket kutató szakirányú továbbképzésünk programja működik. A probléma az volt, hogy az épület kicsi. És ezt egyesek »leleplezésként« prezentálták be, figyelmen kívül hagyva olyan apróságokat, mint hogy az épületet mi mutattuk meg a magyar kormányküldöttségnek, vagy hogy a CEU-nak hozzáférése van a Bard több mint 70 épületéhez. 

De miért és mihez is kellene ennél nagyobb épület? A CEU 27 éves történetében soha nem tanított Amerikában. Ebben hasonlít több tucat másik, nagy presztízsű, egyetemre. Ezen egyetemek mindegyike amerikai, hiszen az amerikai jelleget nem az határozza meg, hogy hol tanít az intézmény, hanem hogy hova lett bejegyezve, milyen rendszerben tanít és honnan kapta akkreditációját. Az az elvárás, hogy Amerikában tanítsunk teljesen értelmetlen, hiszen annak Magyarország semmilyen hasznát nem látja. Mégis kénytelenek voltunk komolyan venni a törvény elvárását, mely szerint »felsőoktatási képzést« kell működtetnünk New York államban, és komolyan vettük a jogászok és a magyar köztársasági elnök azon értelmezését, hogy ezt egy amerikai egyetemmel való együttműködés keretében is megtehetjük. Csak hónapjaink voltak a feladat megoldására, mára mégis működik a képzés, az amerikai hatóságok által elismerten. Erre most egyesek az épület méretéről, az épület körüli fű minőségéről kezdenek beszélni… Komolyan attól lesznek boldogok a magyar politikusok, ha az amerikai gyep gondozására fordítjuk a pénzünket ahelyett, hogy a magyarországi oktatást támogatnánk vele? És már senkit nem érdekel, hogy mi áll a törvényben?

Az elmúlt napokban csak kapkodtuk a fejünket. Az egyik politikus szerint csak blöffölünk, valójában minden marad a régiben (de hogyan, ha a CEU engedélyét bevonják?), a másik szerint mi már évekkel ezelőtt megvettünk Bécsben egy kampuszt és már ott is vagyunk. Van olyan, aki határozottan állítja, hogy Ausztriában amerikai egyetemként nem oktathatunk, míg a másiktól megtudhattuk, hogy kiváló magyar nyelvű képzéseink vannak, csak az angol nyelvűekkel van gond. És persze továbbra is vannak azok, akik a kamerába mondják, hogy komoly vizsgálatok folynak a CEU amerikai működésével kapcsolatban a kormányzaton belül, míg más kollégáik evidensnek tekintik, hogy ilyen vizsgálatok nem is folyhatnak, mégpedig a mi hibánkból. Ezeket a vizsgálatokat ugyanis majd nekünk kell kezdeményeznünk, a nemzetközi szerződés aláírása után.

Amit a magyar kormány nem kíván aláírni. 

Bár ez kimondani sem kívánja. 

Marad tehát a zavaros kommunikáció, az alaptalan pletykák ipari szintű terjesztése. 

Pedig egy aláírás, a kormány által végigtárgyalt dokumentum alján mindent megoldana. 

Néha abban reménykedem, hogy a hatalmi és kampánypolitizálásban élenjárók mellett létezik egy másik döntéshozói csoport, amely valódi gondok valódi megoldásán dolgozik a bunkerek mélyén. 

Hamar kiderül.”