A Münchhausen-effektus

„Ma úgy fest a dolog, hogy egyszerre látjuk egy régi civilizáció hanyatlását és egy új fölemelkedését. A régit az örök egoizmus – »nekem jár minden jó, mert megérdemlem« –, az újat az örök reménység – »hiszünk a szeretet és összefogás erejében« – jellemzi. Miközben a gazdag, soha nem látott jólétnek örvendő Európa még ma sem hajlandó fölismerni saját sorsában a rómaiak végzetét, és az egyre kevesebb számban születő gyermekekből felnövő, egyre gyérebb és egyre lustább munkáskezek pótlására a harmadik világból (háborús övezetek, mély Afrika) vándoroltat be százezreket, sőt milliókat, aközben Magyarországon egy fantasztikus kísérlet zajlik, amelynek a Münchhausen-effektus nevet adhatnánk, hogy a világ megértse, miről van szó.

Ahogy a legendás Münchhausen báró a saját hajánál fogva rántotta ki magát a mocsárból, úgy próbálja a kormányzat a magyarságot a népesedési apály mocsarából kirántani. A most induló nemzeti konzultáció e törekvéshez kíván újabb lendületet nyerni a lakosság megkérdezésével. Amint e lapban is látható, az előjelek biztatóak, bár több mint valószínű, hogy a jövőben e kérdésben mélyebb szociológiai kutatások lesznek szükségesek, hogy ne csak a pillanatnyi eredményeket lássuk, hanem azok időbeli változását is.

A magyarságot növekvő pályára állítani ugyanis egy olyan korban, amikor kivétel nélkül minden olyan nemzet, amelyik felért az általános jólét legalább elégséges fokára, azonnal megfertőződvén a neoliberalizmus vírusával – »nemzet nincs, csak az egyén számít, aki nem felelős az utána jövőkért, csakis önmagáért, sőt még önmagáért sem« –, fogyni kezd, nos ez fölér egy világszenzációval. A feladat azért is nehéz, mert a jólét elégséges fokára fel­érő magyar társadalom is, megfertőződvén a vírussal, szintén fogyóban van, az előrejelzések számunkra is aggasztóak.”