„Elszántan keressük az apró örömforrások lehetőségét – sajnos hazánk fiataljai a legborulátóbbak európai szinten. Hektikus életformánk szinte igényli a tűzoltást, mindent megteszünk annak érdekében, hogy a nehézségeket csökkentsük, eltemessük, kifoltozzuk, vagy épp betömögessük.
A pótcselekvések virágkorát éljük, sokan nem tudják elképzelni a reggeli napindítást a kávéjuk, a cigarettájuk, vagy pedig az energiaitaluk nélkül. Szentségelnek, ha nem gyújthatnak rá, vagy ha nem érezhetik a Redbull ízét – ekkor már a napjuk csak rosszul indulhat, fáradtak, kimerültek, szinte nem önmaguk, hiszen valami hiányzik.
Az sem ritka, hogy reggelente az első dolga legyen valakinek a beérkező üzeneteket megnézni és azokra azonnal válaszolni. A metrón ülve ezt a social media oldalak meglátogatásával folytatják, és ha még hátra van egy-két megálló, átváltanak egy-egy hírportálra, ahol meg sem lepődnek azon, ha drogtúladagolásról olvasnak.
A vizsgák előtt igencsak könnyű belefeledkezni egy-egy sorozatrészbe, televíziós csatornába, vagy az internetbe. Ha már tényleg feszít a húr és nagyon szűkös az időkeret, rengeteg diáknak van szüksége altatóra vagy nyugtatóra ahhoz, hogy legalább egy picit tudjon aludni a stresszes időszakban.
Na és mi a helyzet azokkal, akik túlságosan is vágynak a törődésre, ezért a kapcsolatból kapcsolatba való ugrás filozófiáját sem vetik meg? De a kóros ragaszkodás, vagyis a társfüggőség sem ritka. ”