Megmarad az USA a zsidóság mentsváraként?

„Az Egyesült Államok sem több, mint a diaszpóra egy része” (David Ben-Gurion)

A nemzetközi és a magyar médiát is megrengette a hír, hogy a pittsburghi Élet Fája zsinagógában egy támadó 11 – főleg idős – zsidót lőtt le, mielőtt megadta magát a rendőrségnek. Ez volt az Egyesült Államok történetének legvéresebb antiszemita támadása. A jobboldali média már előre várta, hogy a támadó bevándorló vagy muzulmán hátterű legyen, míg a baloldali média láthatóan tort ül a tény felett, hogy a gyilkos mégis csak fehér nacionalista volt. Egyesek Donald Trumpot, s mások Linda Sarsourt vagy Louis Farrakhant okolják az antiszemita nyelvezet felélesztésével. (Egyedül a magyar 444.hu jutott odáig, hogy egy kommentár nélkül átvett cikkben Izraelt tegye felelőssé). 

A fenti tételeket érdemes konkrétan végigvenni, ugyanis a támadás tartogat néhány fontos konklúziót.

Nem, a lecke nem az, hogy Trump egy náci, és nem is az, hogy a progresszív-muszlimok tönkretették az eddig hibátlan zsidó-amerikai együttélést. Ez két egyszerűsítő narratíva terméke, a valóság ennél sokkal árnyaltabb, de sokkal mélyebb jelentőséggel is bír.

Ha végiggondoljuk az elmúlt évek amerikai eseményeit, azt állapíthatjuk meg, hogy egy újabb szög került a neoliberálisnak nevezett, Amerika által dominált világrend koporsójába. Lehet ennek örülni vagy nem örülni, de Pittsburgh már most is láthatóan olyan fordulópont az Egyesült Államok modern történetében, mint Charlottesville is volt. Kevesen vonták le a konklúziót – inkább amerikai-izraeli telepesek közösségi média-oldalain látom –, hogy valami végleg eltörött. Olyasmiről írnak egyes jobboldali zsidó bloggerek, amiről korábban még senki: hogy Amerika sem biztonságos, menni kéne.

Az első világháború előtt Franciaország, Németország vagy éppen az Osztrák-Magyar Monarchia szolgált a felvilágosodás emberbarát tételeinek ékes példáiként: lám-lám, ha kellő oktatásban részesítjük az embereket és elég liberális a közbeszéd, akkor a kisebbségek (most éppen a zsidóság) és a többség hibátlanul és súrlódásmentesen együtt tudnak élni. Ezzel szemben állt néhány bigott konzervatív és reakciós, akik vagy higgadtan annyit mondtak, hogy az ember alkati hibáit az oktatás és a liberalizmus sosem fogja kijavítani, vagy pedig egyenesen beszálltak a liberalizmussal szembeni hadjáratba.

A végkifejlet ismert: a liberalizmus, az emancipáció és az asszimiláció a második világháború idejére derékba törtek, a holokauszt során a fenti, felvilágosult tételek javíthatatlan csorbát szenvedtek. A zsidóság egy része levonta a konklúziót: rendben, ha itt nem szeretnek minket, akkor irány Izrael. A zsidóság egy másik részének azonban továbbra is megmaradt a liberalizmus kényelmes melege a második világháború során nem diszkreditálódott Egyesült Államokban.

Az Egyesült Államokra eddig tehát úgy tekintettek, mint egyfajta „mágikus földre”, ahol végtelen mennyiségű idegent lehet önteni a többségi társadalomra, és nem történnek konfliktusok. Egy liberális amerikai ismerősömmel való vitám során meg is kellett kérdeznem: miért gondolja, hogy az amerikaiak jobban szeretnének bevándorló-ország lenni, mint Nagy-Britannia vagy Ausztria?

Ez az elképzelés közkeletű az Egyesült Államokban: már nem emlékszem a konkrét TV-műsorra, de talán Sam Harris volt a Fox News vendége, amikor a műsorvezető hitetlenkedve kérdezte meg tőle: „Maga nem hisz abban, hogy Amerika különleges nemzet, és hogy különleges küldetése van a földön?” Amikor a vendég nemmel felelt, a műsorvezető úgy fordult el tőle, mintha Isten nevét szidta volna.

Az Egyesült Államoknak nincsen különleges isteni küldetése. Az Egyesült Államok is csak egy ország, és van egy protestáns, angolszász, fehér magtársadalma. Akik a magukénak – és csak a magukénak – érzik az országukat, és akik nem gondolnak egyik napról a másikra liberális erők kísérleti nyulává válni.

Ezen álláspontjukkal ismét lehet egyetérteni vagy egyet nem érteni, de letagadni teljességgel felesleges. Az elmúlt évek liberális bevándorlópolitikája – ami Amerikában elsősorban az illegális bevándorlókra és a spanyolajkúakra, s csak kisebb részben a muszlimokra utal – érthető feszültségeket generált az Egyesült Államok lakosságában. Eddig az amerikai zsidóság élvezte a tényt, hogy külpolitikai okokból Amerika egyik legfontosabb szövetségese Izrael állam volt, Szaúd-Arábia mellett. Úgy csináltak, mintha az amerikai társadalomban nem lenne antiszemitizmus – akár fehérek, akár feketék, akár keresztények, akár muszlimok részéről. Európa szerintük egy „temető”, ahol a „régi, gonosz” jobboldal lakozott,

az örök liberalizmus otthona volt. Úgy néz ki, ennek lassan vége.

Az elmúlt évek alatt az amerikai társadalom erősen polarizálódott, a társadalmi szakadékok mélyültek, a politikai közbeszéd pedig hajmeresztő mélységekbe került. A kiszámítható és stabil magyar közélet berkeiből vizsgálva a rendőrgyilkosságok és kampuszszétverések, a muszlim, nacionalista vagy éppen baloldali terror, illetve az erőszakos nyelvezet fellángolása megdöbbentő. Emellett az amerikai antiszemita atrocitások száma is nem túl meglepő módon a magasba szökellt.

Az Egyesült Államok, ami eddig társadalmi békéből, toleranciából, demokráciából és filoszemitizmusból leckéztette a világot – különösen szívesen pedig Kelet-Európát –, hirtelen maga is gyógykezelésre szorul.

Ellentmondásosnak tűnhet, hogy eközben az amerikai jobboldal talán eddigi leginkább filoszemita korszakát éli. Trump elnöksége alatt először vannak zsidó unokák a Fehér Házban, a Trump-adminisztráció mögött sokáig erősen álló Breitbart lényegében egy zsidó projekt volt, és még megannyi népszerű konzervatív megmondóember zsidó vagy keresztény cionista nézeteket vall. A mostani kormány még egyes vén neokonzervatív csatalovakat is képes volt ügyének megtéríteni, például John Boltont. Az alsóbb rétegeknek azonban ebből valószínűleg vajmi kevés csapódik le. Ők nem azért szavaznak Trumpra, mert nem tolerálnának egy antiszemita jobboldali politikust, hanem annak dacára szavaztak rá, hogy Trump filoszemita. Egy antiszemita jobboldali nacionalista egészen hasonló jelszavakkal és karizmával valószínűleg ugyanúgy megfelelne nekik. 

És miért ne felelne meg? Az amerikaiak nem zsidók, a zsidóság egy apró kisebbség az Egyesült Államokban.

és ereje láthatóan a zsidóság korábbi biztonságát is magával sodorja. Ha más előnye nincs is, többet legalább nem fognak az Egyesült Államokra a felvilágosodás és a liberalizmus utolsó, be nem vett váraként tekinteni. Szomorú igazság, de legalább kiderült: az Egyesült Államok sem más, mint a többiek.

Foglaljuk tehát össze az Egyesült Államok jelenlegi helyzetét a pittsburgh-i támadás tükrében. Adott egy most még filoszemita mainstream jobboldal, és agyarait villogtatja az antiszemita radikális jobb. Ehhez hozzájárul az egyre erősödő radikális baloldal is, ami Izrael-ellenes és dzsihadista körökkel tart kapcsolatot a progresszió szent jegyében. Az amerikai zsidóság ismételgeti, hogy ők itt a legnagyobb amerikaiak, hogy a nagyszüleik a világháborúban harcoltak, és hogy ők mindent megkaptak ettől az országtól. Hasonló, patetikus gondolatokkal voltak tele a francia, német, és magyar zsidó újságok is a harmincas-negyvenes évek előtt. Az amerikai zsidóság két oldal között választhat: az egyik a most még filoszemita, ám a jövőben valószínűleg egyre inkább Charlottesville irányába haladó jobboldal, a másik pedig a palesztinbarát baloldal. Izraelben az európai migráció miatt lassan „francia negyedek” alakulnak ki, mint ahogy a harmincas években is voltak „német negyedek”.

Kérdéses, hogy a jövő évek során nem fogunk-e „amerikai negyedek” kiépüléséről hallani a zsidó államból.