„Az MKP ünnepi kongresszusának egyhangúan elfogadott határozata a köztársaságielnök-jelölt személyéről nem csak a kongresszus ünnepélyességét emelte, hanem sorsdöntő választás elé állította a szlovákiai magyarságot: szavazhat a jövő évi választásokon Menyhárt Józsefre, az MKP elnökére, és visszatér az önbecsülés, a nemzeti kiállás útjára, vagy Bugár Bélát, a Most-Híd elnökét választja, és folytatja az önfeladás általa megindított folyamatát!
Ésszerű harmadik választás nincs, mert nem lesz olyan szlovák köztársaságielnök-jelölt, aki megbecsülné és tisztelné a felvidéki magyarságot! Kiska sem volt az, mégis legutóbb sok magyar szavazott rá Fico ellenében. Most ennek alapján az lenne a természetes, ha a szlovákiai magyarok nem arra a jelöltre adnák le voksukat, aki elválaszthatatlan szövetséget kötött Ficoval, együtt alakítva meg vele a jelenlegi szlovák kormányt. Arra a jelöltre, akinek a közös kormányzás alatt, a belpolitikai botrányokat követően is számtalan lehetősége volt már, hogy megbánást gyakorolva kilépjen ebből a szövetségből. De Bugár ezt nem tette meg, koalícióra lépési megalkuvását újabb és újabb emberi és politikai megalkuvás követte!