A baloldal elszámította magát

„A nyomozás, akárcsak Trump adói vagy a ruszkigate, igazából csak alkalom volt arra, hogy mélyítsék a sebet, hogy a történetet elhúzzák még egy hétig. És ha nincs újabb, füstölő puskacső, amin dolgozhat a média, akkor azzal jönnek, hogy maga a folyamat nem volt igazságos – Putyin meghekkelte a választásokat, a gerrymandering manipulálta a szavazást, az FBI-nak nem volt lehetősége elég tanút meghallgatni.

A valódi terv mindig is az volt, hogy Brett Kavanaugh megerősítését olyan sablonra húzzák rá, amiről a demokraták azt gondolják, hogy  megnyerik vele törvényhozási választást, s ami ugyanaz, amiről azt gondolták, hogy hatalmas győzelmet fog  hozni nekik 2016-ban. Így aztán Kavanaugh egész bírói tevékenységét a kukába dobták a clintoni, progresszív témák érdekében: a választás, pontosabban a megerősítés a nők tiszteletéről, a nőgyűlölet elleni küzdelemről, a privilégiumok legyőzéséről szól, és arról, a túl sok a fehér férfi, gonosz Trump, nem küldhetünk egy erőszakkal gyanúsított embert a Fehér Házba, bocsánat, a Legfelsőbb Bíróságra! Diszkvalifikálás démonizálás által. A Kavanaugh-meghallgatás a 2016-os nagy ötlet, a »puncifogó szalag«  újabb verziója volt. A demokraták megint azt akarták elhitetni az amerikaiakkal, mintha mindez a patriarchátusról szólna.

De ez a taktika nem működött. A véget nem érő bégetés ellenére a meghallgatás mégis „munkainterjú” volt, és a hashtagek nem hoztak eredményt. A bírói vérmérséklet problémája? A kérdés sosem merült fel Kavanaugh hosszú karrierje alatt. És egyébként kevés tárgyalóteremben válik a bíróból szenátorok bokszzsákja; talán a helyzet maga igényelt némi szent haragot? Talán páran még emlékeznek rá, hogy a demokrata szavazók miért is pártoltak el Mike Dukakis elnökjelölttől, amikor kicsit érzéketlenné vált egy olyan kérdésre válaszolván, ami egy feleségét sértegető illetővel volt kapcsolatos.”