„Napjainknak a felvilágosodásból eredeztethető mítosza úgy szól, hogy az ember voltaképpen jó, s ha van is a világban rossz, akkor az csak a külső körülményekből, a szabadság korlátaiból, a hiányos társadalmi-gazdasági feltételekből származik. Minden forradalmi hevület ebből a hamis emberképből táplálkozik. Ez a mítosz soha nem néz szembe azzal az egyébként nyilvánvaló ténnyel, hogy maga az emberi természet a rossz kiapadhatatlan forrása. Utópisztikusnak tűnik minden olyan elképzelés, amely azt feltételezi, hogy a külső adottságok javításával, az áhított autonóm ember megteremtésével automatikusan megszűnik az ember erkölcsi elégtelensége, majd leküzdhető lesz a harag, az irigység, a féltékenység, a hatalomvágy, a gyűlölet, az előítélet, az önzés. Enyhén szólva is rejtély számomra, hogy a rossz egyetemes és kortól független jelenlétének a problémája miért nem téma napjaink diskurzusaiban.
Ezért is üdvözlöm Gerő András írását, amely ellentmondva korunk szellemiségének, behozza a Gonosz fogalmát egy történeti esemény, a holokauszt értelmezésébe. Ezzel a szóhasználattal Gerő természetesen perszonifikál, hiszen »a Gonosz« úgy van leírva, mint valamiféle, az emberen kívülálló entitás, amely ugyanakkor történeti eseményekben jelenik meg. Lehet ugyan erre azt mondani, hogy ez a látásmód a mai racionálisnak tekintett valóságértelmezési kánonnak ellentmond, sőt ma mitikusnak (értsd: nem igaznak) tűnő elbeszélésekre, bennünket természetesen a biblikus látásmódra emlékeztet. Ám nem ez a lényeg, hanem az, hogy a rossz jelenléte korunk hiedelmével ellentétben igenis magyarázatra szorul, s a válasz az, hogy igenis, létezik »a Gonosz«.