Egyensúlyozás olasz módra?

Az Európai Bizottság néhány nappal ezelőtt, október 23-án bejelentette, hogy az új olasz kormány költségvetés tervezete számára nem elfogadható. Korábban ilyen az unió történetében nem fordult elő, a testület lépésével precedenst teremtett. Jutott erre a „határozott” véleményére 8 nappal azután, hogy az olasz kormány benyújtotta a költségvetési javaslatát. Úgy tűnik, a brüsszeli testület ezúttal nem egy kisebb tagállamot, hanem egy nagyhalat szemelt ki, hogy górcső alá vesz, és „megrendszabályoz”.

Látszólag a bejelentésnek szakmai üzenete van. Aggódik a testület az olasz államadóság - ami jelenleg a GDP 131%-a teszi ki, amivel az ország Görögországot követően éllovas az EU-ban – és a költségvetés hiánya miatt, ami bizonytalanságot kelthet a piacokon, és destabilizálhatja az egész euróövezetet.

A konkrét számokat olvasva mi válthatta ki ennyire a brüsszeli testület ellenérzését? Az új olasz kormányzat az elődje által - szavak mentén – vállalt 0,8 százalékos mértéknél jóval magasabban, a bruttó hazai termék (GDP) 2,4%-os százalékában szabná meg a deficitet. Mozgásteret hagyva saját kormányzati elképzeléseinek a megvalósítására, és gazdaságélénkítésre. Szakmai oldalról nézve a 2,4%-os hiány önmagában a maastrichti kritérium alatt van, tehát elvi probléma nem merülhetne fel vele kapcsolatban, de a Bizottság a költségvetési hiányt összekötötte az államadósság finanszírozásával.

*

Nézzük meg a kérdés szakmai oldalát tágabb perspektívából. Az olasz gazdaság évek, sőt gyakorlatilag évtizedek óta stagnál. Az OECD kimutatása szerint 2017-ben mindössze 0,4%-os növekedést tudott az ország produkálni, mégpedig azt sem önerőből, az olasz export iránti keresletet az euró övezeti és amerikai növekedés húzta magával. Emellett Olaszország hatalmas méretű munkanélküliséggel küzd, 2017-ben éves szinten 11,2%-on tetőzött a munkanélküliség. Ennél is megdöbbentőbb, hogy a Trading Economics online kimutatása szerint a mutató a fiatalok körében 2017 októberében 34,8%-on állt, azaz jelenleg Olaszországban minden harmadik fiatal a jövőjét tekintve kilátástalan helyzetben van. A lesújtó gazdasági adatokat tekintve kijelenthető, hogy Olaszország a mai napig nem heverte ki a 2008-as gazdasági válságot. Ami pedig az államadósság finanszírozását illeti, jelenleg azt a nemzetközi monetáris lazítás tartja egyensúlyban. Mértéke valóban nagyon magas, azonban a finanszírozás szerkezete már kiegyensúlyozottabb képet mutat, ugyanis az államadósságot döntően olasz állampolgárok finanszírozzák.

Ebből a nézőpontból olvasva a Bizottság egyoldalúan kritikus álláspontja elveszti szakmai hitelét. Ha ehhez hozzátesszük, hogy az új olasz kormányt két euroszkeptikus párt, az Il Movimento 5 Stelle és a Liga alkotja, akkor az Európai Bizottság szokatlan fellépése még inkább abba az irányba mutat, hogy a testület a politikai aktor szerepébe bújt, egyszerűen „politikai küldetést teljesít”. Legalább is látszólag a szakmai érveket összemossa a politikai szempontokkal. Ugyanakkor tényként megállapítható, hogy az Európai Bizottság ismételten átlépte hatáskörét, és beavatkozott egy önálló tagállami hatáskörbe. Egy tagállam költségvetése ugyanis saját nemzeti hatáskörbe tartozik. A beavatkozás sérti a nemzeti szuverenitást és a szubszidiaritás uniós alapelvét. Természetesen a piaci bizalom, illetve az euro övezet stabilitása komoly és fontos szempont, azonban e közösségi érdekek érvényesítést más módon és más eszközökkel megfelelően lehet garantálni, az Európai Bizottság által javasolt „recept” nem lehet kizárólagos. Az ebben a formában egyértelműen diktátumként értelmezhető.

A Bizottság bejelentését követően teljességgel érthetőek a pártvezetők első reakciói. Luigi Di Maio találóan úgy fogalmazott, hogy nincs semmi különös a bizottsági bejelentésben, hiszen ez az első olasz költségvetés, amit nem Brüsszelben, hanem Rómában írtak. Az olasz belügyminiszter Matteo Salvini pedig lezser eleganciával csak úgy kommentálta a döntést, miszerint ez semmit sem változtat meg, folytatják azt az utat, amit megkezdtek. Brüsszel ne mondja meg, milyen legyen az olasz költségvetés.

Az olasz kormányzat szándékai mögött az az érvelés húzódhat meg, miszerint a magasabb, de határokon belül tartandó költségvetési hiány lehetővé tenné az adók csökkentését, és a gazdaság „beindítását”, az olasz vállalkozási kedv serkentése, és a versenyképesség növelése útján. További kritikai észrevételt kapott a Bizottságtól a nyugdíjkorhatár emelésének elhalasztása. A lépéssel a kormányzat a munkanélküliség csökkentését kívánná elősegíteni. A minimális mértékű munkanélküli segély garantálása is kiváltotta az ellenérzést, pedig ez az intézkedés a munkanélküliekre, és főleg a fiatalokra nézve a további elszegényedést gátolhatná meg. Ezek a szempontok úgy tűnik nem hatották meg az Európai Bizottságot.

*

Kísérteties a hasonlóság a magyarországihoz, amikor 2010 után felállt az új polgári kormány. Hiába vergődött az ország súlyos gazdasági körülmények közepette, hiába esett vissza 2009-ben a gazdasági növekedésünk 6,7%-kal, az előző kormányok által felduzzasztott államadósság miatt az Európai Bizottság a költségvetési hiány drasztikus lefaragását követelte meg hazánktól a gazdaságélénkítés, illetve a hiány és a növekedés szempontjainak együttes, kiegyensúlyozott érvényesítése helyett. Azért mégis más a helyzet, mert jelen helyzetben mégiscsak egy nagyhatalomról van szó, melynek eleve nagyobb a mozgástere. Azonban ha nagy a nyomás, akkor egy nagyhatalom is könnyen korlátok közé szorítható. Érzik ezt az olaszok, nem hiába fogalmazott a miniszterelnök nagyon diplomatikusan a Putyin elnökkel való találkozója során, hogy a bizalom fontos a piacok irányába, és folytatják a dialógust az Európai Unióval. Ugyanakkor előzőleg azt is bejelentette, hogy nem változtatnak az irányon.

Vajon a Magyarország ellen az Európai Parlament által indított eljárás is összefüggésbe hozható a mostani Olaszország elleni lépésekkel? Igaz a két ország esetében a kezdeményezők és az eszközök mások, azonban közös nevező a bevándorlás megakadályozása és a szigorú határvédelem melletti kiállás.

A politikai játék tehát elkezdődött sajátosan olasz színekkel. A döntő kérdés, hogy az olaszok képesek lesznek-e érvényt szerezni akaratuknak, azaz mennyiben fog sérülni a szuverenitásuk. Sokan a bizottság mostani lépését egyenesen az EP kampány részeként értelmezik, hiszen a bevándorlásellenes olasz kormányon így lehet fogást találni. Az önálló tagállami hatáskör megsértése és az európai kampányba való beavatkozási kísérlet mindenesetre különös árnyalatot ad a Bizottság elfogulatlan és pártatlan szakmai felfogásához. Vajon az olaszok esetében melyik elv fog felül kerekedni?

dr. Hutás Péter Ákos

szakértő