Két hazug, elnyomó román ünnep: december 1. és október 25.

„December 1-jét az erdélyi magyarok sohasem fogadják el. Számukra ez a nap a megszállás, a jogfosztás, a kirablás, a másodrendű státusz és a be nem váltott ígéretek jelképe. A hazugságoké. December elsején nem kérdezték meg a népet, még a románt sem, nemhogy a németet vagy a magyart. Szó sincs egyesülésről, mert korábban Erdély sohasem volt a román államalakulat része. Amit Önök ünnepelnek, nem a valóság. Ha változtatni akarnának, békében élni, lehetne a nemzeti ünnep december 15., a temesvári forradalom kezdete. A diktátor elleni közös magyar-román fellépés napja. Vagy december 21., Ceaușescu bukásának napja.

A román hadsereg napja szintén a magyar közösség megalázása. 1944. október 25-re magyar és román nem emlékezhet ugyanúgy. Itt is lehetett volna közös pontot találni, a hadsereg diktátor elleni harcát, de nem ezt választották. Ráadásul október 25. ugyanúgy hazugságon alapul, mint december 1. Észak-Erdélyt 1944-ben a Vörös Hadsereg foglalta el, nem a román. A szovjet erő nélkül semeddig sem jutottak volna. Az erdélyi magyarok katasztrófaként és nem felszabadulásként élték meg azokat a hónapokat. 1944. október 25-én a rablás, gyilkolás, a nemi erőszak érkezett meg Nagykárolyba. Mégis, mit gondolnak, az „utolsó felszabadított román város” máig magyar többsége hogyan gondol a román hadsereg napjára? Észak-Erdély magyarjainak az 1944-es román katona megszálló, míg az 1989-est el tudták volna hősként fogadni. De nem kérdeztek meg őket.
Valódi megbékélés csak akkor lesz, ha a román állam a magyarokat nemzetként, és nem kisebbségként fogadja el Erdélyben. Változtat ünnepein, változtat legendáin. Addig minden álom a békéről csak illúzió.”

(Máglyatűz, 432. oldal)