A Sargentini-jelentés csak azt a célt szolgálja, hogy megleckéztessék Magyarországot

2018. szeptember 17. 12:51

Olyan kormánya van Magyarországnak, amelyik képes kiállni az ország érdekeiért és meg is harcol érte.

2018. szeptember 17. 12:51
Varga Miklós
888

„A rendszerváltás idején született meg a Vén Európa című dal, ami a rockzenész, szólóénekes Varga Miklós egyik legismertebb és nemzetközileg is elismert dala. A megvédendő öreg Európáról szóló dal szomorúan aktuálisnak tűnik, hiszen sokan úgy érzik most, hogy a Soros diktálta Sargentini-jelentés európai parlamenti elfogadásával mintha az EU meg akarná tagadni Magyarországot, mintha el akarná venni tőlünk Európát. Milyen érzés ezt látni, és mi a véleménye az Európában a bevándorlással kapcsolatban zajló vitáról és harcról?

Varga Miklós: Én a mai napig minden koncertemet az Európa-dallal zárom, és a dal előtt azzal kezdem, hogy bár már több éve az EU tagjai vagyunk, de azért ne tévesszük össze Európát az Európai Unióval. Ez két teljesen külön dolog. Ha csak azt vesszük, hogy kulturális, történelmi és földrajzi értelemben Európát egy egységként nézzük, akkor az Európába tartozó országok közül még jó néhány ország hiányzik az EU-ból. Amikor beléptünk az Európai Unióba, akkor én is lelkes támogatója voltam. Hittem abban, hogy azokat az eszméket, amiket megfogalmaztak annak idején az alapító atyák, komolyan is gondolják. Abban hittem, hogy az Európai Unióban a nem pusztán földrajzi értelemben vett nagyobb országok nem fogják majd maguk alá gyűrni a kisebb és történelmileg szerencsétlenebb országokat. Én hittem az egyenlőség elvére épülő Európában, mert nekem azt mondták, hogy ez így lesz. Most viszont ez már csak látszólag van így, a valóságban viszont egyáltalán nem. Erre nagyon jó példa a Sargentini-jelentés, ami véleményem szerint arról szól, hogy egyes politikai erők képesek még a jogot is sárba tiporni csak azért, hogy megleckéztessenek egy náluk kisebb országot, amely felemelte a fejét és hallatja a véleményét. Ebben a helyzetben nagyon büszke vagyok arra, hogy ma az országnak olyan külügyminisztere van – a sok bólogató János után, akik közé még a Fidesz korábbi külügyminisztere is beleértendő –, aki ha Magyarországot megsértik, akkor a sarkára tud állni. Ő képes berendelni a minisztériumába az illető országok nagyköveteit, és kérdőre vonni őket a Magyarországot sértő kijelentéseik miatt. Ezt nagyon jó dolognak tartom, mert szerintem attól, hogy egy ország kicsi, még nem köteles eltűrni mások sértegetéseit. Nekünk ugyanúgy lehet véleményünk, mint bármely más nemzetnek, országnak, és ki is kell állnunk a saját érdekeinkért. Én pedig úgy érzem, hogy a mostani kormánnyal végre egy olyan kormánya van Magyarországnak, amelyik képes kiállni az ország érdekeiért és meg is harcol érte.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 61 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kálmi
2018. szeptember 18. 14:05
Mi tagadás nagyon sokszor eszembe jut Varga Miklós dala és nem egyszer sírni volna kedvem, amikor látom és hallom, hogy fognak össze a vén Európa elveszejtésére a nyugatiak. Akkor még kétségbeejtőbb a dolog, amikor az utca emberét látom azért tüntetni, hogy ez a pusztulás mielőbb bekövetkezzen.( ez olyan, mint amikor a Tanu c. filmben Pelikán kiabált a hóhér után, hogy le ne késse az akasztást) A ballib tüntetések a bevándorlás mellett, a nyugati vezetők összefogása ugyanezért nem vetít előre megnyugtató jövőt. Nagyon eltökéltek arra, hogy Európát anarchiába süllyesszék, és az itt élő őslakosságot kicseréljék teljesen más , tudatlan népségre. Ha ennek állandó erőszak és az őslakosok naponkénti vegzálása, megalázása az ára az sem drága nekik, sőt, a bevándorlókat helyezik ezek elé. És aki ellenáll azt megbélyegzik, elítélik, jó esetben kiközösítik. Nagyon nagy a baj és valószínű el is késtünk az ellenállással.A tragédia félő. hogy nem elkerülhető annyian dolgoznak rajta.
Pelso j.
2018. szeptember 18. 11:08
Dániában? A közbeszerzési törvény, mint itthoni jogalkalmazás Uniós irányelveken és ajánlásokon alapul. Fogalmad sincs az egészről, sebaj, eszedhez mérem.
lucabrasi
2018. szeptember 17. 22:28
Ez az Miki! Adj nekik! Mindig azt hitték a ballibek,hogy a rockzene (is) a saját privilégiumuk. Most persze örjöngenek,hogy minden héten beleszaladnak egy méretes pofonba. Remélem,lesz folytatás!
Mbear
2018. szeptember 17. 21:45
Ez is nyal.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!