Dögölj meg, Ady!

Megdöbbenésemben nemigen tudok szóhoz jutni. Az imént beleolvastam gimnazista kislányom véletlenül nyitva maradt irodalmi szöveggyűjteményébe, ahol a következőre bukkantam:

»Kicsi hunyhó, szerető sziv, 
Messze égbolt, tiszta, kék -
Fulladjon meg Ady Endre
Lehetőleg máma még.«

Le kellett ülnöm a hirtelen jött sokk miatt, még most is nehéz róla beszélnem. Igen, jól olvastátok: Ady Endréről, a magyar irodalom legnagyobb alakjáról ezt írják egy középiskolás diák szöveggyűjteményében! Ezen fog felnőni a mai ifjúság? Ezt viszik magukkal az életbe? Miért nem íratják bele mindjárt a füzetbe nagy betűkkel, hogy »Dögölj meg, Ady!« Mint értelmiségi, tehát művelt anya ezt messzemenőkig kikérem magamnak! Hát merre tart ez a világ?!

Eddig nem akartam szólni, de ha már itt tartunk, nem hallgathatom el, hogy jó múltkorában egy marha nagy könyvet kellett olvasnia, és engem kérdezett, hogy mit jelent az, hogy »ezért Onán, amikor bement a bátyja feleségéhez, a földre vesztegette a magot, hogy ne támasszon utódot a bátyjának.« Úristen, nem, mondom, ezt nem! hiszem! el! És ezt KÖTELEZŐ volt elolvasnia! Amikor ennyi szenny és mocsok ömlik a világban, akkor rejszolást tanítanak a középiskolában? A lányomnak?!