A Sargentini-jelentésről

„A magyarok által már jól ismert ún. Sargentini-jelentés és az ennek kapcsán alkalmazható, a 7. cikk szerinti szankciók lehetőségéről – sajátos szimbólumként – éppen szeptember 11-én tart vitát az Európai Parlament plenáris ülése, Strasbourgban. A szavazásra másnap kerül sor. A jelentést és a hazám elleni kapcsolódó szankciók alkalmazását természetesen nem szavazom meg.

Jogászként, választott politikusként és magyar emberként egyaránt felháborítónak tartom ezt az eljárást. Jogászként azért, mert paradox módon pontosan a »jogállamiság« fogalmát csúfolja meg, ami történik. A jogállamiság (rule of law, a jog uralma) – leegyszerűsítve – két pilléren nyugszik. Az egyik az ún. anyagi jogi jellegű (szubsztantív) pillér: világos, egyértelmű és előre megismerhető szabályokkal kell meghatározni a megengedett illetve a nem megengedett magatartások körét, mind a személyek, mind pedig az állam és annak szervei számára. Hogy egy példát hozzak a saját szakterületemről: senkit nem lehet olyan cselekmény miatt büntetőjogi felelősségre vonni, amely nem került bűncselekményként szabályozásra és tilalmazásra a cselekmény elkövetése előtt. 

Az Európai Parlament olyan dolgokért kívánja felelősségre vonni Magyarországot, amelyeknek nem történt meg előzetesen a szabályozása uniós szinten, illetve amelyek nem is tartoznak az Unió hatáskörébe. A másik pillér az eljárásjogi. Ennek lényege: felelősségre vonásra olyan eljárásban kerülhet sor, amelynek lépései pontosan meghatározottak, garanciákkal körülbástyázottak. A tények megállapítása, az ehhez szükséges bizonyításfelvétel s a további lépések precíz eljárási rendben kell, hogy történjenek. Az ún. 7-es cikkely alkalmazásához – ideértve a Magyarország ellen most folyó eljárást is – hiányzik egy nagyon fontos közbenső lépés, amelyre egyébként már az Európai Parlament maga is többször felhívta a figyelmet: ki kellene alakítani és jogszabályba foglalni a jogállamiság rendszerszintű megsértésének megállapítására irányuló eljárás rendjét. Ez mind ezidáig nem történt meg. Ezért csak szabályozatlan, azaz önkényes eljárásról beszélhetünk. Ebből következően a Magyarországgal szembeni eljárás pontosan annak ékes bizonyítéka, hogy miért is van oly nagy szükség a jog uralmának, a jogállamiságnak az elvére és annak gyakorlatba ültetésére. Leginkább azért, mert ennek hiánya önkényhez vezethet, s mint látjuk, vezet is.

Politikailag is elhibázottnak tartom akár Magyarország, akár más tagállam ellen a hasonló »vádlottak padjára ültetést«, tekintettel arra, hogy az államok szuverenitását megőrző, ún. »nemzetek Európája« modellben hiszek, nem pedig a nemzeti szuverenitást durván csonkoló, federalista »Európai Egyesült Államok« modellben. Közel tíz éves európai parlamenti képviselői tapasztalatom azt mutatja, hogy a 7-es cikkely alkalmazása a mindenkori politikai bosszúállás és sarokba szorítás eszköze lehet, s estünkben is erről van szó. (Mindazonáltal megjegyzem, hogy tapasztalataim szerint Magyarországnak és az Orbán-kormánynak kifejezetten hasznos volt, és az európai parlamenti választásokon is az lesz az a »reklám«, amelyet a Sargentini-jelentés és az ehhez kapcsolódó eljárás biztosított. Ezen túlmenően a Magyarország elleni eljárás nagyban segíti az európai választópolgárokat a közelgő választásokon: a jelenlegi összetételű Európai Parlament láthatóan szigorúan megbünteti azokat a tagállamokat, amelyek – összhangban a lakosság többségének akaratával – megakadályozzák  a tömeges migrációt. Ebből következően olyan pártokra kell szavazni, amelyek nem tesznek ilyet. Ilyen egyszerű...).”