Európa korábban a harmadik világ javait, most – ideológiailag szebben csomagolva – kezeit és agyait veszi el.
Nem utálom a bevándorlókat, akik csak azt teszik, amit talán én is tennék a helyükben. Nem utálom az őket segítő civileket, akikkel bár nem értek egyet, a világ legjobb szándékú emberei között tartom őket számon. Nem utálom az EU-t sem, ami egy nagyszerű gazdasági szövetség. Bár nem látom egyenlőnek a benne résztvevőket, de nyugat-európaiként nyilván ugyanígy éreznék én is, ahogy szerintem van ilyen lappangó érzetem nekem is a nálunk fejletlenebb államok felé.
És nem utálom az európai politikusokat sem, akik nincsenek irigylésre méltó helyzetben, ha ezt az egészet meg akarnák kérdőjelezni. Teljesen érthető, hogy ez csak azoknak könnyű, akiknek nincs veszítenivalójuk, vagy a demokratikus tortából eleve a megkérdőjelező szelet az övék.
Ugyanakkor.
Amikor a migráció védelmében az olaszok Luxemburgba, vagy magyarok Ausztriába engedését (1956) hozzák fel egyes politikusok, akkor igazából az bukik ki, hogy sosem EURÓPÁBAN gondolkodtak. Teljesen más kérdés európaiként a háborúk lecsengése után Európában mozogni, mint történelmi, gazdasági, pénzügyi és kulturális szövetségben nem álló földrészek között.
Nagy különbség van Salvini rabszolgázása és annak káromkodós értelmezése között. Szerintem csak fején találta a szöget.
munkáskezeket és agyakat importál fejlődési akadályai csökkentésére, amelyek népesedési problémáiból fakadnak. Amelyek szintén fejlődési következményként támadt ideológiai és fogyasztási okokra vezethető vissza. Mi, európaiak már jobban szeretünk távolra szavakban, mint közelre valóságban, ami pechünkre a család létrejöttének és működésének is alapfeltétele.
A munkaerő szelektált importjával Európa egyúttal fejlődési problémákat okoz az ellentétes irányú népesedési problémával küzdő donor országoknak. Ez azonban nem érdekli, mert nem érdekelte sohasem. Korábban a harmadik világ javait, most – ideológiailag szebben csomagolva – kezeit és agyait veszi el. Ahogy korábban Amerikában is tette, a Salvini által említett durvább formában.
Európa mindezzel valójában a polgárai népességhiány miatti, piaci alapú jövedelemnövekedése ellen védekezik, versenyképességi okokból. Így a nála forgó tőke nem hagyja el a földrészt, részben arra áramolva, amerről a migráció indult. Ezzel tehát a harmadik világ felemelkedése ellen is védekezik, dupla hatásfokkal. Ami ott hiányozni fog, az itt hasznosul.
Szerintem mindezekből leszűrhető, hogy
– legyenek bevándorlók vagy sem – hanem gazdasági érdekekről. Persze az is emberi érdek.
A jelenlegi Európa nem őszinte magával, csupán néha szaladnak ki ilyen Salvini mondatok a száján, de gyorsan rendezi majd a sorait, és növekszik tovább komolyabb önkorrekció nélkül.
Amíg tud.
A Lengyelországban bevált forgatókönyv mentén ültetnének miniszterelnököt a magyarok nyakába. Ráadásul a kiszemelt politikust az elemzők szerint finoman szólva is „sakkban tudják tartani”.
Strukturális törés rázza meg Stuttgartot, ahol az iparűzési adóbevételek csökkenése és a szociális kiadások növekedése egyszerre feszíti a költségvetést.
Hallatlan: az amerikai elnök saját közeli emberit merészelte kinevezni a megüresedő nagyköveti pozíciókba.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
Az ENSZ hangsúlyozza: a tartós visszatéréshez nagyszabású újjáépítésre és munkahelyekre lenne szükség.
Amikor a hírek fegyverré válnak, az objektivitás pedig csak a manipuláció színtere, ideje a felszín alá nézni.
Ahhoz nincs kedvem, de szívesen beszélgetek vele a háborús őrületről, a bevándorlók szétosztásáról és a Tisza által tervezett megszorításokról.
Kíméletlenül őszinte volt az építési és közlekedési miniszter.
