Nem utálom a bevándorlókat, akik csak azt teszik, amit talán én is tennék a helyükben. Nem utálom az őket segítő civileket, akikkel bár nem értek egyet, a világ legjobb szándékú emberei között tartom őket számon. Nem utálom az EU-t sem, ami egy nagyszerű gazdasági szövetség. Bár nem látom egyenlőnek a benne résztvevőket, de nyugat-európaiként nyilván ugyanígy éreznék én is, ahogy szerintem van ilyen lappangó érzetem nekem is a nálunk fejletlenebb államok felé.
És nem utálom az európai politikusokat sem, akik nincsenek irigylésre méltó helyzetben, ha ezt az egészet meg akarnák kérdőjelezni. Teljesen érthető, hogy ez csak azoknak könnyű, akiknek nincs veszítenivalójuk, vagy a demokratikus tortából eleve a megkérdőjelező szelet az övék.
Ugyanakkor.
Amikor a migráció védelmében az olaszok Luxemburgba, vagy magyarok Ausztriába engedését (1956) hozzák fel egyes politikusok, akkor igazából az bukik ki, hogy sosem EURÓPÁBAN gondolkodtak. Teljesen más kérdés európaiként a háborúk lecsengése után Európában mozogni, mint történelmi, gazdasági, pénzügyi és kulturális szövetségben nem álló földrészek között.
Nagy különbség van Salvini rabszolgázása és annak káromkodós értelmezése között. Szerintem csak fején találta a szöget.