Öt politikai érv amellett, miért szükséges szembemenni Orbán migrációs politikájával

„A magyar kormány migrációellenes retorikája bőrszínük, származásuk, vallásuk és vagyonuk alapján osztályozza és rangsorolja az embereket, és ez nem áll meg a határon vagy a kerítés mentén: Orbán Viktor, akinél többet talán még soha senki nem beszélt »mi, magyarok« nevében, a magyar lakosságot is ilyen elvek mentén kategorizálja. E logika szerint nem a mi, hanem az ők halmaz részei többek között a cigányok, alkalmasint a zsidó vallási közösségek, de mondjuk a homoszexuálisok is.

Nem egyszerűen arról van szó, hogy a kormány ezeket a lakossági csoportokat nem vagy kevésbé próbálja képviselni, hanem arról, hogy a folyton a nemzet nevében nyilatkozó miniszterelnök retorikájában ezek a csoportok nem részei az általa képviselt nemzeti közösségnek. Jobb esetben tiszteletben tartott partnerek, rosszabb esetben afféle megtűrt teher, amely jobban teszi, ha meghúzza magát.

Más csoportok világképük vagy politikai véleményük alapján szorulnak ki a képviseletre érdemes közösségből: így pl. az ateista magyarok milliós tömegeemlítésre sem érdemes, míg egyes politikai ellenfelek egyenesen hazaárulóknak, nemzetrontónak minősíttetnek.

Persze, akárcsak a bevándorlók esetében, ezt a kirekesztő logikát felülírják az anyagi és hatalmi érdekek: az elég gazdag külföldieknek letelepedési kötvény dukál, és aki kész a kollaborációra, etnikai-vallási kisebbség részeként is lehet kiemelt partner, egyúttal abban is segítve, hogy úgy tűnjék, a kormány valóban tesz az érintettek jogainak érvényesüléséért.

Az az ellenzéki erő, amely szakítani kíván az »oszd meg, és uralkodj« gyakorlatával, és ehhez nem is kell feltétlenül baloldalinak lennie, a politikai közösség újraegyesítésén kell dolgozzon. Egy olyan gyakorlaton, amelyben a politikai képviselet nem tesz különbséget a fentiek szerint származás, bőrszín, vallás, szexuális preferenciák és egyebek alapján a polgárok között.”