Kapitalizmus, naivitás és kommunizmus

„Ami mindkét vitát összeköti, az egy morális alapállás. A létező kommunizmus rossz volt, tehát a kommunizmus rossz: a létező kapitalizmus nem jó, tehát a szabályozása kívánatos.

(Van néhány marginális elmebeteg, aki pedig azt vallja, hogy a létező kapitalizmus nem az igazi kapitalizmus, de majd ha oda elérünk, akkor eljő a kánaán. Ők feltehetőleg már transzcendáltak a felvilágba, azért beszélnek ekkora ökörségeket, mindenesetre komolyan már senki sem bírja venni őket. Kivéve a kripto-anarchistákat és a transzhumanista haverjaikat, de ők egy másik téma.)

Ezek a megállapítások logikailag ugyan konzekvensek, noha eltérő következtetésekre jutnak. A NER legfőbb politikája a piac nemzeti keretek közé szorítása és a nemzeti bajnokok kiemelése: a baloldali kritikája ennek a rendszernek pedig az újraelosztás kinek-hogyan részét érinti, amely ugyanúgy egy erősebb állam kívánalmát fejezi ki, hogy ezt a programot megvalósítsa.

(Közben a marginális hangok még kevesebb államért és még több privatizált intézményért vagy civil szervezetért kardoskodnak, amelyek majd lefedik ezeket a »réseket«.)

Ezen vita pedig szó szerint életre-vérre menő kérdéseket feszeget, akár a lakhatásról, akár az egészségügyről, akár a ki/bevándorlás kérdéseiről beszélgetünk: csak a vita beszorul abba a térbe, hogy ez »helyes-e vagy sem«, amelyet aztán ki-ki a maga számára tetsző módon értelmezhet. (Jó példa erre a multik támogatása: amíg a szocik csinálták, komprádor árulás volt, amíg a NER csinálja, szükséges áldozat. Az érv akkor is ugyanez volt, csak az érveket képviselő táborok cseréltek helyet.)”