Feljelentették Bayer Zsoltot: kiverte a biztosítékot az, amit Krúbiról írt

2025. szeptember 09. 21:08

A feljelentő szerint Bayer írásának utolsó bekezdése explicit fenyegetéseket tartalmaz Krúbi ellen.

2025. szeptember 09. 21:08
null

Két héttel ezelőtt feljelentés érkezett a dunaújvárosi ügyészségre Bayer Zsolt újságíró, publicista ellen – írja az Index.

A feljelentést egy dunaújvárosi lakos tette, aki az Alapvető Jogok Biztosának egy korábbi állásfoglalására hivatkozva kéri a büntetőeljárás megindítását.

A feljelentés három bűncselekmény gyanúját fogalmazza meg:

  • internetes agresszió (Btk. 332/A. §) 
  • emberölés előkészülete (Btk. 160. §) 
  • garázdaság (Btk. 339. §) 

A feljelentő szerint Bayer Zsoltnak a Magyar Nemzet internetes oldalán 2025. augusztus 25-én megjelent írása, amelynek címe: „Mit is kellene lenyomni Krúbi torkán?” Horváth Krisztián, vagyis Krúbi ellen irányul.

A feljelentő szerint Bayer írásának utolsó bekezdése explicit fenyegetéseket tartalmaz Krúbi ellen,

amelyben „csoportosan elkövetett megölésére felszólító, azt kifejezetten kívánó” kijelentéseket tesz. A szövegben Bayer többes számban fogalmaz, ami szerint a feljelentő értelmezésében csoportos cselekmény tervezését sugallja.

Kapcsolódó vélemény

undefined

Bayer Zsolt

Magyar Nemzet

Idézőjel

Jó buli lesz. Már nagyon várom...

Nyitókép: Mandiner/Ficsor Márton

Összesen 105 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
madre79
2025. szeptember 10. 10:53
Szóval idefelé nem számít a fenyegetés csak visszafelé? Mocskos tiszás genyák!
Válasz erre
10
1
evpus
2025. szeptember 10. 10:14
A Horváth Krúbit kellett volna már régen elhelyezni a böribe, teljesen meghülyíti a fiatalokat!!! Nem vicces! A rapp műfaj az ilyen selejtek műfaja, leplezni tudja, hogy valójában nem ért semmihez.
Válasz erre
9
0
Obsitos Technikus
2025. szeptember 10. 09:59
A feljelentő biztosan gyengeelméjű, vagy egy szemét provokátor. Egy szó nem volt abban az írásban, ami emberölésre buzdított volna.
Válasz erre
10
1
Töki
2025. szeptember 10. 09:26
Be. 398. Par. 1.) a.) A cselekmény nem bűncselekmény, tényállási elemek hiányában! Viszont váltáska!!!
Válasz erre
3
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!