Bécs a bécsieké – és egy kicsit a mienk is

Szeretem Bécset. Annak ellenére, hogy számomra két nap után elviselhetetlenül unalmassá válik, álmatagnak és eseménytelennek látom az osztrák fővárost. Ha az ember az otthonaként tekint Bécsre, illetve a családjával él ott, biztosan a legjobb város a Föld kerekén. A városban élő rokonaim is azt erősítik, hogy kiváló élettér egy család számára.

Bécset tisztességes német – és cseh, szlovák, lengyel, magyar, zsidó és délszláv – emberek építették fel az itt élő és ide érkező német és cseh, szlovák, lengyel, magyar, zsidó és délszláv emberek – vagyis a leendő bécsi osztrák nép számára. Pontosan olyanná formálták a várost, amilyenben élni szeretnének, fővárost építettek maguknak.

Hogy Orbán Viktor horvát focisikerre tett megjegyzését idézzem:

Bécs 50 évig volt a dualista birodalom első számú központja. Mi, magyarok szeretjük Bécset, azt szeretnénk, ha ilyen élhető és szép maradna a jövőben is. Minden jel szerint az osztrákok is pontosan ugyanezt szeretnék. Felteszem, éppen ezért szavazták Orbán Viktor politikai kisöccsét, Sebastian Kurzot a kancellári székbe.

Ausztria hagyományosan katolikus ország. Hagyományai keresztények és kultúrája elválaszthatatlan az Anyaszentegyháztól. Az osztrákok idejében léptek a fékre annak érdekében, hogy hagyományos kultúrájukat megőrizzék, hogy visszaforduljanak azon az úton, ami hosszú távon az ország és a főváros etnikai viszonyainak visszavonhatatlan megváltozásához vezetne.

Hogy Bécs tele van bevándorlókkal? Ez tény. Aki ezzel vitába száll, az még sosem járt a császárvárosban. De Bécs nem az afrikai vagy közel-keleti új betelepülőknek köszönhetően számít hagyományosan a világ legélhetőbb városának, hanem annak dacára. Mert az osztrákok megtartják annak, amíg tudják.

Tény az is: rengeteg magyar és más kelet-európai él és dolgozik Bécsben, a város mindig is vonzotta a környező népek tagjait, hogy ott próbáljanak szerencsét.

Egy kultúrkörhöz tartozunk, ezt az osztrákok is tudják, ahogy azt is, hogy szükségük van az olcsón dolgozó munkaerőre. Azonban nem olyanokra vágynak, akik megsokasodva majd a nyakukra hágnak.

Az osztrákok nem tekintik természetesnek azt a jólétet, amelyben élnek. Tudják, hogy azt meg kell védeni, azért minden nap dolgozni kell. Pörög is folyamatosan az osztrák gazdaság, nem véletlenül váltak a világháború után néhány évtized alatt a világ egyik leggazdagabb országává.

Bécs, 1900

Biztos vagyok abban, hogy az osztrákok sem szeretnének részvétlenek lenni a menekülők bajaival szemben, ahogyan egy tisztességes keresztény ember sem. De arra sem hajlandók, hogy Ausztria fizesse meg más országok politikai és gazdasági bűneit. Az üldözöttekkel való mindenkori szolidaritás nem jelentheti azt, hogy áldozatokká kell válnunk, ezt felismerte Magyarország már jó ideje, 2017-ben pedig Ausztria is olyan kormányt választott, amely osztja ezt a nézetet.

Ausztriában persze nem a jólét a legvonzóbb, hanem az a ragaszkodás, amivel a sajátjukhoz viszonyulnak. A hagyományos osztrák világ megőrzéséért a vidéki Ausztria tett többet, a Néppárt ismét a vidéki Ausztria támogatásával lett újra a legnagyobb politikai erő 2017-ben. A vörös Bécs lakói továbbra is a szocialista és a zöld pártokat támogatták nagyobb arányban. A vidéknek kellett kormányra emelnie a Néppártot, hogy az osztrák érdekű politikáját érvényesíthesse mindenki javára. Sokszor járt már így Magyarország is.

Az is tény:

Az egymást követő magyar nemzedékek a viszontagságaik közepette mindig azt szerették volna, ha egyszer ők is odaérnek és úgy tudnak élni, ahogy az egyszeri osztrák és német polgárok.

Jó lesz azonban megérteni: nem a „merjünk kicsik lenni” gondolat vitte előre az osztrákokat, hanem az a töretlen hit, hogy Európa közepén egy kis országnak lehet saját útja, lehetnek érdekei. Azokat pedig kell is és lehet is érvényesíteni, csak nemzeti elkötelezettségű kormány kell hozzá.