„Anya tudja a legjobban, mire van szükséged!” – De hol van apa?

„Az MSbP-ről szóló tanulmányok nagy része a bántalmazó szülőt helyezi nagyító alá, azonban fontos megvizsgálni, mi a szerepe ebben a másik félnek. A kutatási eredmények azt bizonyítják, hogy az MSbP-s anyák nagyobb hányada házas, miközben valószínűleg arra tippelnénk, hogy inkább gyermeküket egyedül nevelő anyák esetében elterjedtebb a szindróma. Nem állunk messze a valóságtól.

Az ilyen családokban élő édesapák általában érzelmileg ridegek, távol tartják magukat a családi élettől. Olykor nemcsak érzelmileg, hanem fizikailag is.

amivel így vagy úgy, de támogatják az anya bántalmazó viselkedését. Gyakori esetükben a kórházi látogatások elmulasztása, több munkahely vállalása annak érdekében, hogy minél kevesebb időt kelljen otthon tölteni. Ezeket az apákat legtöbbször munkamániásként írják le családtagjaik. Sőt, az alkoholizmus kialakulására esetükben sokkal magasabb az esély.

Annak ellenére, hogy a pár együtt él, ezek a házasságok a fentiek alapján nem a boldog együttélés mintapéldái, súlyos párkapcsolati problémák vannak jelen a két fél között. Ezekben a kapcsolatokban általában az anya a domináns fél, így sokszor a partner intenzív jelenléte mellett is képesek uralni a családi működést, illetve viselkedésük okot ad az apa visszavonulására, valamint maladaptív megküzdési formák kialakítására. A gyermek fiktív betegsége az anya számára menekülő útvonalat biztosít a problémákkal való szembesülés elkerülésére, vagy okot ad arra, hogy az apát megpróbálja intenzívebben bevonni a családi életbe annak érdekében, hogy újra közelebb kerülhessenek egymáshoz.

Mindez a gyermekek életében akkor is súlyos törést okoz, ha nem végződik tragikusan az eset, és sikerül őket kiemelni a családból. Amellett, hogy a fertőzések, mérgezések stb. hatására valós betegségek alakulhatnak ki náluk, a mentális betegségekre való hajlamuk megsokszorozódik. Gyakori esetükben a Münchausen-szindróma kialakulása, hiszen megtanulják, hogy akkor kapnak szeretetet, ha betegek. Illetve sokan a negatív tapasztalatok hatására felnőtt korukban súlyos állapot esetén sem fordulnak orvoshoz.”