Milyen legyen az új magyar történelmi film?

2018. augusztus 17. 07:50

Kétségtelen, hogy nagy igény van a jó történelmi filmekre a magyar közönségben. Ám nem elég a kívánság, lehetőleg el kell kerülni a buktatókat. El kell döntenünk, mit várunk a 21. századi magyar történelmi filmtől.

2018. augusztus 17. 07:50
Paár Ádám
Mandiner

Magyarországon újra meg újra elhangzik az óhaj: bárcsak olyan nagyszabású történelmi filmek idéznék meg a magyar történelem nagy sorsfordulóit, mint ahogyan az elmúlt két évtizedben a lengyel, az orosz stb. filmek megidézték a történelmet. A legtöbbek természetesen a Várkonyi Zoltán-féle történelmi filmekre (Egri csillagok, A kőszívű ember fiai, Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán) asszociálnak, ha a történelmi film műfaja eszükbe jut. De az 1960-as évek Várkonyi-filmjei csak egy vonulatát képezik annak a hatalmas gyűjtő-műfajnak, amelyet történelmi filmnek neveznek.

Felmerül a kérdés: mi a voltaképpeni célja a történelmi filmnek? Ha erre válaszolni akarunk, akkor visszafelé kell hátrálnunk a kályhához, a történelmi regényhez. A történelmi regény főszereplője a kisember, akinek feladata a lukácsi regényelmélet szerint, hogy „a szélsőségeket, melyeknek küzdelme a regényt betölti, és amelyeknek összeütközésében a társadalom nagy válsága költőileg kifejeződik, egymáshoz közelítsék (…) Scott meseszövésében ez a hős a cselekmény középpontja, olyan semleges talajt keres és talál, amelyen a szélsőségesen szemben álló társadalmi erők egymással emberi vonatkozásba kerülnek”.

Ilyen hős a skót kisnemes, Waverley, aki a 18. századi Skóciában a Stuart-párti skót felföldi klánok és a hajlékonyabb alföldi skót Hannover-pártiak között kénytelen közvetíteni.

Bornemissza Gergely életpályája abban a formában, ahogyan Gárdonyi Géza megalkotta,

magába sűríti a három részre szakadó Magyarország társadalmának sorsát és alapvető konfliktusait.

Paraszti származású hős, aki neveltetése, műveltsége, kapcsolati hálója (Török Bálint, Dobó István, Cecey Péter, Gábor pap) és nem utolsósorban felesége révén azonban az elithez kötődik. Szapolyai-párti nemes lányát veszi feleségül és Ferdinánd király katonájaként védelmezi Eger várát. Katolikus, de evangélikus lelkész, Gábor pap tanította.

Bornemissza pontosan megfelel a lukácsi történelmi hős eszményének. Kisember, aki képes egyensúlyozni a szemben álló magyarországi politikai, felekezeti és társadalmi táborok között. Nem mellesleg a magyar történelmi regény első paraszti származású hőse. Gárdonyi demokrata érzületei ismeretében nem véletlen, hogy őt választotta Eger ostroma krónikájának hőséül – nem Dobó Istvánt, nem Mekcsey Istvánt, nem – a másik oldalról – Kara Ahmed nagyvezírt. Nem Ferdinánd királyt, Fráter Györgyöt és nem Szulejmán szultánt.

Nem a történelem felszínén kavargó hősöket, hanem egy olyan „kisembert”, aki a népből jön és a népet reprezentálja, de élményanyaga az egész korabeli magyar társadalomé. Bornemissza Gergely azért is volt jó választás, mert bár valóságos személy volt, de életének Eger ostromáig tartó szakaszáról kevés forrás állt Gárdonyi rendelkezésére. A történelmi regények szerzői azért szerettek kevéssé ismert embereket választani regényük főszereplőjének, mert – ellentétben a királyokkal, királynékkal, miniszterekkel, akiknek élete jól, mondhatni túlságosan jól dokumentált, főleg a kora újkortól kezdődően – a „kisemberek” (értsd: a forrásokban szűkszavúan említett személyek) életét könnyebben lehetett bonyolítani.

És itt érünk el a történelmi regény és film fő különbségéhez a valós történelemtől:

Képzeljük el, ha a történelmi regények vagy filmek csak olyan eseményeket tartalmaznának, amelyről teljes hitelt érdemlő források állnak rendelkezésre, és amelyeket több forrás egybehangzóan megerősít! Ez az igény vagy elvárás bilincsekbe verné az írókat és forgatókönyvírókat, gyakorlatilag a két műfaj halálát jelentené!

Tudomásul kell venni, hogy a történelmi regényíró és a történész munkamódszere más. Utóbbi nem adhat a történelmi hős szájába olyan mondatokat, amelyeket az nem mondott el a források szerint (persze utalhat arra, és ha ad magára, utal is, vajon a forrásban szereplő események alapján milyen szempontokat mérlegelhetett döntései során).

A forgatókönyvíró viszont tudja, hogy bizonyos dolgokat a szereplőivel mindenképpen ki kell mondatni ahhoz, hogy a nézők számára a kor egész kapcsolatrendszere megismerhető, átélhető legyen. Bornemissza Gergely valószínűleg soha nem utazott Isztambulba, hogy Török Bálintot kiszabadítsa. De a regény kompozíciója szempontjából ez a próbálkozás nélkülözhetetlen volt. Miért? Mert Bornemissza Gergelyt Isztambulban végeztette ki Kara Ahmed. Gárdonyi nem akarta megírni Bornemissza halálát, de azzal, hogy hősét elvitte a Héttoronyba, halála valóságos helyszínére, már utalt a sorsára. A regényt agyoncsapta volna egy ilyen szomorú befejezés. Gárdonyi tehát szimbolikusan előrevetítette Bornemissza sorsát. Nem mellesleg, az isztambuli kalandok megismertették az olvasót azzal, milyen hatékony, jól szervezett a birodalom, amelynek hadserege megszállta Magyarország nagy részét, és az egri várvédelem sikere még jobban kidomborodott ennek a hatékony gépezetnek a bemutatása révén.

A történelmi regény hőse tehát mindig olyan személy, akit a történelem viharai kizökkentek a hétköznapokból,

és arra késztetik, hogy cselekvő részese legyen a történelemnek.

Ez a cselekvés általában abban jelenik meg, hogy a hős kiegyenlítő szerepet játszik a szemben álló (belföldi) táborok között. Ezért válhatott a történelmi regény a nemzeti közösségi érzés kifejezőjévé – és nem a csatajelenetek, az idegen megszállók, támadók (vagy éppen a belső elnyomók) válogatás nélküli öldöklése miatt, amely látványos, ám egy bizonyos mértéken felül unalmas. Az olyan filmek, mint a Mel Gibson főszereplésével készült A rettenthetetlen, tökéletes félreértelmezését adják a történelemnek, amellett, hogy ennek a filmnek sem a skót, sem az angol középkorhoz nem volt köze, sem a középkori magas- vagy népi kultúrához, legfeljebb a hollywoodi giccskultúrához.

A skót és angol történelem szakértői atomjaira szedték a filmet a soha nem létezett első éjszaka jogától kezdve a William Wallace és Izabella párocska szerelméig. A közönség azonban általában szerette ezt a filmet, és a történész meg a közönség ilyen jellegű ellentéte mutatja, hogy a rendezőnek, aki történelmi film forgatására adja a fejét, nincs könnyű dolga, ha mindenkinek meg kíván felelni.

Sajnos a történészek olykor hajlamosak elfelejteni, hogy mese nélkül nincs jó film. De az meg a rendezők és forgatókönyvírók felelőssége, hogy ne engedjenek blődségeket a vászonra. Sajnos Mel Gibson filmje példa volt az utóbbi hibára. Hőse kegyetlenül öldöste az angol megszállókat és árulókat, nagy hullahegyeket termelt, ami „remek” teljesítmény, ám ezen kívül semmi karakter, semmi egyediség, csak frázisok sora jött a szabadságról. Rambo volt skót kiltben, nem egy hús-vér középkori hős, középkori gondolkodással. Nincs vívódás, nincs mérlegelés, nincs fohászkodás Istenhez, csak akció! Képzeljünk el egy ellenpróbát:

ha valaki Dózsa Györgyöt Mel Gibson-szerűen ábrázolná az 1514-es belháborúban,

és ezzel nekünk, nézőknek – a film szándéka szerint – azonosulnunk kellene. Hm.

E sorok írója mindenesetre a Rettenthetetlen bírálóinak érveit érezte magához közelebb, és nem biztos, hogy örülne annak, ha Hunyadi Jánosról, Toldi Miklósról, Kinizsi Pálról, Dózsa Györgyről vagy a magyar történelem bármely alakjáról a Hollywood-ban agyonsztárolt Rettenthetetlen modorában készülne film.

Ez is jobb lenne, mint a semmi, de nem hiszem, hogy egy ilyen alkotást lenne kedvem megnézni. Mert a látványos csatajelenetek önmagukban kevesek egy kor megidézéséhez. A heroizmus és a csaták látványa eszmei mondanivaló, tárgyi realizmus és mese nélkül üressé válik. Márpedig sok történelmi film feláldozza e három hozzávaló valamelyikét vagy éppen mindegyikét.

Itt rögtön számoljunk le egy közkeletű félreértéssel: az 1960-70-es évek Jean Marais- és Kabir Bedi-féle filmjei nem történelmi filmek, akkor sem, ha francia párbajhősök és maláj kalózok a főszereplők, és sokat „kardoznak” bennük – ezek nem történelmi filmek, hanem történelmi alapú kalandfilmek, amelyek célja bevallottan a puszta szórakoztatás volt. És ez nem lebecsülendő cél! A Tenkes kapitány megint csak nem történelmi film, hanem ifjúsági kalandfilm. Az ifjúság nevelése sem lebecsülendő cél. De mindenesetre egyik sem a szó szoros értelmében vett történelmi film. A kalandfilmben a jófiúk és rosszak jelleme élesen szétválik, és az akción, a kalandon van a hangsúly. A történelmi filmben, ahogyan fent írtam, a kor dilemmáinak, konfliktusainak bemutatása a hangsúlyos.

Aki egy történelmi filmbe belevág, annak meg kell idéznie egy kor mentalitását és gondolkodásmódját.

Szereplői nem gondolkodhatnak 21. századi kategóriák szerint. A szerelem, hűség, önfeláldozás kortól független, általános emberi értékek. Ezek adják a történelmi film tartalmát. De a forma, amelyben kifejezésre kerülnek, szükségszerűen az adott korra jellemzőek. Ezek mind olyan érvek, amelyeket a történelmi filmek készítőinek meg kell fontolniuk.

Kétségtelen, hogy nagy igény van a jó történelmi filmekre a magyar közönségben. Ám nem elég a kívánság, lehetőleg el kell kerülni a buktatókat.

Ehhez pedig őszintén vitatkoznunk kell arról, hogy mégis mit várunk a 21. századi magyar történelmi filmtől. Semmiképpen sem csak a puszta szórakoztatást, hanem a korra jellemző világ, mentalitás és gondolkodásmód bemutatását, és egyúttal általános emberi értékek közvetítését, a korabeli társadalom köntösében.

Kapcsolódó cikkek

Összesen 287 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gregorius
2018. augusztus 19. 11:08
Csak az Árpád ház első száz-kétszáz éve, annyi pozitív döntést és gyakran kegyetlen határozatot ( Vászoly uralkodásra képtelenné tétele majd fiainak visszatérése, Orsoleo és Aba Sámuel harca, pogánylázadás -Vata fia János-, trónharcok, Salamon, Álmos herceg és fia megvakíttatása etc.) közben védelmi harcok, Dalmácia megszerzése stb. annyi eseményt tartalmazott, ami bőven elég lenne egy sorozatra. Nem lenne olcsó, de megérné.
kurbitalis
2018. augusztus 18. 23:14
Nem kell ide a szöveg. Ott vannak a legnagyobb regényíróink művei, csak elő kell azokat venni. Amúgy elsőként MIKSZÁTH - ÚJ ZRÍNYIÁSZ -át venném elő, hogy liberálisaink érezzék a törődést. A legaktuálisabb regény. Aztán szépen sorban a többit: HARSÁNYI ZSOLT - MATHIAS REX MAKKAI SÁNDOR - TÁLTOS KIRÁLY -TRILÓGIA (A Táltos királyban Makkai majdnem az összes Árpád legendákat szerepelteti, de olyan lelki beállításban, hogy azokat már nem is legendáknak tekintjük, hanem mint igaz történelmet és talán ez a legszebb az egész munkában. Nem mesét mond, hanem egy rég letűnt dicsőséges multat elevenít fel s a legendáknak erkölcsi alapot ad.) GÁRDONYI GÉZA - A LÁTHATATLAN EMBER (Az ötödik század derekán járunk. A római birodalom kettészakadt, a világ urai a hunok. Attila király birodalma beláthatatlanul hatalmas: a Volgától a Rajnáig terjed. Regénybeli központja valahol az Iszter (Duna) folyó mentén, Pannónia földjén van.) MÓRICZ - TÜNDÉRKERT /Úristen! Csak Vitézynek ne adják, mert úgy tönkre vágja, mint a Fekete bojtárt. / CEY-BERT RÓBERT GYULA- A POZSONYI CSATA - Hadiparancs: "Irtsátok ki a magyarokat!" KRÚDY GYULA - MOHÁCS És számos nagy írónk műveit meg kell valósítani filmen. ELÉG VOLT, HOGY EZER MILLIÁRDOKÉRT EGY KISEBBSÉGI SZUBKULTÚRA GYÁRTJA AZ AZONOS TÉMÁJÚ FILMEKET, s hálából az egész magyarságot gyalázza!
kurbitalis
2018. augusztus 18. 22:49
Magyar legyen, történemileg hű legyen, a legnagyobb magyar színészekkel (pl. Koncz Gábor, Kubik Anna, Körtvélyesi, Lux Ádám, Csurka László, Csernák János, Ifj. Jászai László, Incze József, Dörner György, Szarvas József, Koncz Andrea, Mihályi Győző, Viczián Ottó (!), Moór Marianna, Hámori Ildikó és számos kiváló színészünk van még. A rendező pedig ne valamelyik Ótvar-díjas magyargyűlölő kretén legyen, aki a díjkiosztás előtt után kötelező penzumkén t, cserébe a milliárjdainkért szembneköpött minket és leantszemitázott, rasszistázott, fasisztázott. Vannak nekünk kiváló rendezőink: Bereményi, id. Vidnyánszky, ifj. Vidnyánszky, Koncz Gábor stb. De ha Hollywood-it akarunk, akkor egy történelmi magyar filmet Mel Gibsonnak szabad csak adni! Ha Vajna csak a Hollywood-i szart akarja kierőszakolni, akkor ki kell rúgni a francba!
Amon-Li-Sa
2018. augusztus 18. 21:20
Mit szólnátok egy Fráter Györgyröl készült filmhez? Móricz Zsigmond Erdély trilógiája filmsorozatként?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ezek is érdekelhetik