Így bosszulja meg magát a racionalizmus a politikában

„A liberális konzervatív modernizáció 2010 óta gyakorolva Csehország környéki életszínvonalat és magára joggal büszke országot eredményezett volna idehaza. 1990 óta gyakorolva... Istenem, nem is merem elgondolni.

A XXI. század elején a nyugati konzervativizmusok már régóta liberálisak, mert a liberális demokrácia keretrendszerét tekintik az önmegvalósításukat az értékteremtésben megtaláló, önazonos, hagyományaikra és közösségeikre büszke polgárok politikai közös osztójának. A nyugati konzervativizmus a diverzifikált hagyományok és a kapitalizmus híve, ezért az etnikai nemzet nevében végzett Gleichschaltungot (»kiegyenesítést«, rendre vágást, homogenizálást) éppen olyan károsnak és emberellenes tartja, mint ennek a szocialista vagy progresszivista verzióját. A liberális konzervativizmus viszont annyiban különbözik a harmadik vetélytársától, a klasszikus (piaci, individualista, szerződéselméleti) liberalizmustól, hogy a politikai rendszert irányító értékeket nem kizárólag az individuumból vezeti le, ezért a liberális demokráciát nem tekinti nagyon racionalizálandó közegnek. Rövidebben, nem gondolja, hogy a racionalizmus módszertana alapján kellene a demokrácia legitimációját modellezni. 

Ugyanez egy harmadik megközelítésben: a libkon szerint rengeteg olyan érték halmozódik fel egy politikai közösségben (nemzetben, országban), amelyek nem racionalizálhatók (hagyományok, szenvedélyek, előítéletek, identitások, hitek és vallások, szeretetek és viszolygások stb.), azaz a politikai rendszer működtetésben fel kell tenni, hogy nem minden diszkutálható (nem minden érvelhető). Van, amit értékesnek tartunk, pedig nem nagyon tudjuk megvédeni a nagyobb nyilvánosság előtt vagy vitában azon túl, hogy szeretjük, ennyi. Az enyém. A mienk. Így volt, ezért maradjon így. Stb. A libdem működésének alapja ezért az állam és a jog korlátossága, ill. a közösségi (adott esetben archaikus) tudásformák iránti tisztelet, mert ez biztosítja az ember (a humanitás) teljességét.”